A nagykanizsai vasútállomás zenei emlékei 3.

2017. augusztus 3., csütörtök

A minisorozat korábbi részei itt találhatók:

1. rész

2. rész

Következzen a befejező rész:

A vasútállomás többször volt helyszíne Kanizsa kóruséletének is, amely különösen a két világháború között virágzott.

A város legjelentősebb énekkarai, a Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör Vegyeskara és az Ipartestületi Dalárda számos alkalommal vettek részt megyei és országos kórusversenyeken. Ilyenkor az elutazás és különösen egy–egy jelentős helyezéssel való hazaérkezés alkalmával a vasútállomáson ünnepélyes fogadtatást rendeztek a dalosoknak.

 
Az Irodalmi és Művészeti Kör Vegyeskara, 1932


1940-ben, amikor a Király-díjat elnyerték, éjszakai vonattal utaztak haza, reggel megérkezve. Fáradtan, de boldogan, énekszóval szálltak ki a vonatból:





Az Ipartestületi Dalárda, 1929

A Nagykanizsán megtartott kórusversenyek idején pedig a vendég kórusok megérkezése volt ünnepi esemény. 1925 szeptemberében például 18 dalárda érkezett a megyei dalosversenyre. Miután dr. Krátky István polgármester üdvözölte a felsorakozott kórustagokat, s a viszontválaszok is elhangzottak, a kijelölt koszorúslányok felékesítették az énekkarok zászlait. Minden dalárda elénekelte jeligéjét, s a jelen lévő nagyszámú kanizsai közönség éljenzésétől kísérve a dalosok megindultak a verseny színhelyére, a sörgyári katakombákba. A pályaudvari fogadtatásra a szervezők olyan súlyt fektettek, hogy nagyon elment vele az idő, s a versenyt alig tudták befejezni...

1948 áprilisában a Felsőtemplom Szent Imre Kórusának tagjai énekszóval fogadták a budapesti vonatról leszálló Bárdos Lajost, aki egy nagyszabású, valamennyi kanizsai kórus részvételével megrendezett, egyházi és világi hangversenyt egyaránt tartalmazó rendezvénysorozatra érkezett a városba.



Az 1948. május 15-én lezajlott nagy dalos fogadtatás már az új rendszer hangulatát hordozta. Ekkor a Magyar Dolgozók Énekkarainak Országos Szövetsége két napos déldunántúli kerületi találkozójára került sor Nagykanizsán, s 16 énekkar 700 tagja szállt le a fővárosból és Pécsről érkező vonatokból. Az állomás két végén felállított MAORT– és Vasutas dalárda énekszóval köszöntötte a dalos vendégeket. Utána az énekkarok rendben kivonultak az állomás elé, majd a 700 dalos, élükön a kanizsai élmunkásokkal és az MDP (Magyar Dolgozók Pártja) egyenruhás gárdistáival, énekszóval, rendezett sorokban vonult végig az Ady utcán és a Deák téren helyezkedett el. A dalosok menetét az érdeklődők hatalmas tömege kísérte.
Valószínűleg ez volt itt az utolsó nagy dalos esemény.

A vasútállomás várótermében kis vasúttörténeti kiállítást helyeztek el a Kodály Zoltán Művelődési Ház és a Thury György Múzeum anyagából. A kiállított tárgyak között zenei relikviák is láthatók: fényképek, plakátok, dalosversenyen nyert serlegek.



0 megjegyzés: