A kanizsai sörgyár zenei emlékei

2017. június 10., szombat

0 megjegyzés
A Csengery út végén, a mai 109-111. házszámok alatt, közel a vasútállomáshoz, hatalmas területen áll az egykori kanizsai sörgyár épületegyüttese. Eredeti formájában az 1890-es évek közepén épült Konecsny és Nedelnik prosznitzi mérnökök tervei alapján.

2009-ben készítettem ezt a képet


A Nagykanizsa gazdasági életében sokáig meghatározó szerepet játszó gyárat Kanizsai Serfőzde Rt. Néven 1892-ben helyi vállalkozók alapították gelsei Gutmann Vilmos vezetésével. Megvalósítását a nagykanizsai Kereskedelmi és Iparbank finanszírozta.

Kis dolgozatomban a gyár zenei kötődéseit tekintem át. Bár ez nyilván csak járulékos nézőpont, azért tartogat érdekességeket a Kanizsát szeretőknek. Hozzá mindenképpen érdemes megnézni azt az anyagot, benne a sok képet, amit Tarnóczky Attila adott közre Hol-mi című munkájában.

Ezt a képet, mely legelső időszakában ábrázolja a gyárat, onnét mutatom meg:



A gyári komplexum az akkori idők csúcstechnológiájával készült. Területén parkot is kialakítottak, benne vendéglővel, amelyet kezdettől fogva szívesen kerestek fel a kanizsaiak.

Ez volt az egyik legelső hír, megjelent a Zala 1894. május 17-i számában. Érdemes végigolvasni!



A Zalai Közlöny 1895 júniusában így számolt be egy diák-vigalomról:

A nagykanizsai középkereskedelmi iskola növendékei f. hó 11-én tavaszi ünnepélyt rendeztek a sörgyárban. Az idő nagyon kedvező volt. A sörgyár szép parkjában minden asztal el volt foglalva. A szépen díszített táncteremben az ifjúság táncra perdült, amelyhez Horváth Laci bandája húzta a talp alá valót. Az első négyest 32 pár táncolta. […]Az ifjúság a tanárok folytonos éltetése mellett sok sört fogyasztott, de azért a rend mindvégig példás maradt.

A 32 holdnyi földterületen épített létesítmények között kiemelkedett a 800 négyszögöl alapterületű és négy emelet magas malátagyár. Ebben volt a csíráztató hatalmas teremegyüttese, amelyet katakombának neveztek. Esztétikusnak nem igazán lehetett mondani: egy 1894-es leírás szerint belseje az első pillanatban rémes látványt nyújtott, mintha a fegyház egy föld alatti börtönébe léptem volna. A pinceszerű helyiség villannyal volt ugyan világítva, de a fényt elhomályosította a nagy füst és a nyirkos levegő.

Kisebb átalakítások és csinosítások után az 1900-as évek első negyedében két ízben is nagyszabású zenei eseménynek adott helyet.

Először 1906 augusztusában vált a katakomba hatalmas rendezvény helyszínévé, amikor többezer főnyi közönség előtt itt bonyolították le a Dunántúli Dalosszövetség kórusversenyét.

Erre az alkalomra adták ki ezt a képeslapot, középen a Sörgyár épületegyüttesének látványa:



Nagykanizsa kóruséletének első fénykorát a 20. század első évtizede hozta el. Ekkoriban vezette városunkban családja pécsi iparcikk kereskedésének fióküzletét Böhm Emil. A fiatal üzletember tehetségét és képzettségét tekintve profi muzsikus volt. Kanizsára érkezve hamarosan tagja, majd karmestere lett az Irodalmi és Művészeti Kör Dalárdájának, amellyel az együttes az 1904-ben Pécsett megrendezett dunántúli dalosversenyen nagy szakmai sikert aratott. Kanizsa városa ezzel érdemelte ki, hogy a következő dalosverseny házigazdája lehetett, amelyen a Dunántúl egész területéről 13 kórus vett részt. Az Irodalmi Kör szervezőgárdája hónapokig készült a nagy eseményre, s a kórustagok elszállásolásától, megvendégelésétől a verseny díjainak beszerzéséig hatalmas és eredményes munkát végeztek. A verseny fővédnökéül gróf Zichy Aladárt, a király személye körüli minisztert kérték fel, aki – mint Nagykanizsa város országgyűlési képviselője – meg is jelent a dalosok bemutatkozásán.
A kétnapos eseménysorozat lefolyása részletesen követhető Kanizsa akkori két hírlapja, a Zalai Közlöny és a Zala tudósításaiból.

A Zalai Közlöny segítségével szinte ott érezhetjük magunkat a versenyen:



A cikkekből Böhm Emil így idézett összefoglalóan Dalosnaplómból című könyvében:

A verseny vasárnap vette kezdetét a Sörgyárban, amelynek udvara és környéke át volt alakítva az ünnepség céljaira. A közönség, amely a verseny második napján elérte a hatezres létszámot, a katakomba 3 hatalmas csarnokát foglalta el.
A dalosverseny három csoportban folyt. A „nehéz műdalcsoport” versenydarabja Kirchner: Dalforrás, a „műdalcsoporté” Révfi Honszeretet c. pályadíjas darabja volt. A „népdalcsoport”-ban nevezett kórusok Huber: Szomorú fűzfának c. népdalát adták elő.
A nehéz műdalcsoportban különösen a Szombathelyi Dalosegyesületnek volt nagy hatása. A műdalcsoportban a keszthelyi dalárda tetszett nagyon. A népdalcsoportnál pedig a közönség részben a tatait, részben a siklósi polgári daloskört jelölte.
A verseny után itt is, ott is lampionos menetek tűntek fel a város utcáin. Dalárdisták voltak; szerenádot adni mentek azoknak a leányoknak, akik zászlajukra szalagot kötöttek.
A szabad verseny hétfőn délelőtt volt zsúfolt ház előtt, majd a zsüri döntésének kihirdetése következett.

Ekkor egy kis baj történt: a budapesti Lyra dalkör elégedetlen volt elért helyezésével és botrányos jelenetek közepette protestált ellene. A jelenlévő közönség is két pártra szakadt. A helyzetet az egyik zsűritag, a Zenelap szerkesztője mentette meg. E kínos incidenstől eltekintve, amelynek nem a kanizsai szervezők voltak okozói, a verseny erkölcsileg és anyagilag is szépen sikerült.

1925-ben ismét kórusversenynek adott helyet a sörgyári katakomba. Akkorra jelentős változások álltak be a daloséletben,
dr. Tholway Zsigmond
mert dr. Tholway Zsigmond postafőnök elnökletével már egy éve dolgozott a nagykanizsai székhellyel megalakult Zalavármegyei Dalosszövetség. Első nagyrendezvényük ez az 1925 szeptember elején lefolytatott megyei dalosverseny volt, amelyet a következő évtizedben váltakozó megyei helyszíneken folytattak.

1925-ben négy nehézségi fokozatban tizenhét kórus lépett a közönség elé a katakombában, ahova erre az időszakra kedvezményes áru buszjáratokat állítottak be a közönség és a dalosok szállítására. A zene mellett falatozó és természetesen söröző is várta a résztvevőket. Az öt nagykanizsai és két zalaegerszegi kórus mellett érkeztek énekkarok Keszthelyről, Sümegről, Zalaszentgrótról, Balatonfüredről, Nemestördemicről Kővágóőrsről, Sormásról, Balatonkövesdről és Alsópáhokról. A szervezők lenyűgöző külsőségekkel vették körül a versenyt és a fellépő kórusok településeiről is számos előkelő vendég érkezett. Csak éppen a zenei részt kellett megkurtítani, mert a nagy reprezentáció elvette előle az időt. Ettől függetlenül a Zalavármegyei Dalosszövetség jelentős eredményekkel működött 1936-ig, amikor központját az országos központ át nem helyeztette Kanizsáról Zalaegerszegre.

1945-ben a visszavonuló németek felrobbantották a sörgyár kazánházát. Újjászületése 1954-ben vette kezdetét, amikor felújítása során a katakombát teljesen lebontották, s helyére az akkori technológiának megfelelő nyíltmedencés ászokpincét építettek.

A Sörgyár az 1970-es évektől lett újra jelentős zenei helyszín: itt rendezték meg a nemzetközi jazzhétvégék örömzenéléseit (jam-session).

Magyar Ifjúság 1982 (Jazzma.hu)

1992-ben a gyár még megünnepelhette centenáriumát, azonban 1994-ben egy külföldi cég megvásárolta. 1997-ben beolvasztotta a másik magyarországi sörgyárába, a Dreherbe, 1999-ben pedig leállította benne a termelést. Volt még egy kis utóhang, a 2011-ig folyó malátatermelés, de a régi dicsőséghez képest említésre sem méltó...

Zene és gasztronómia: Bartókék

2017. június 4., vasárnap

1 megjegyzés
A közelmúltban többször foglalkoztam Bartók Béla második feleségével, Pásztory Dittával. A bakancslista-blogban megmutattam utolsó budapesti otthonát, ahol már özvegyként élt. Jártam a Zenetörténeti Múzeumban, ahol szép kiállítás mutatja be hagyatékát. Ezen a kiállításon találkoztam néhány olyan relikviával is, amelyek Bartókék háztartására vetnek némi fényt. Ma ezeket szeretném megmutatni.

A zongoraművésznek készülő gyönyörű fiatal lány 22 évesen ment feleségül nála két évtizeddel idősebb tanárához.



Akkori fényképeit elnézve valószínűleg egy addig nehézségek, próbatételek nélkül, a zenének, a zongorázásnak élő fiatal lány volt. Most azonban meg kellett birkóznia a tudattal, hogy Bartók érte hagyta el feleségét és ettől kezdve neki kellett biztosítani férje számára az otthoni nyugodt hátteret munkájához. Hamarosan anya is lett, megszületett fia, Péter. Hivatalos zeneakadémiai tanulmányait abbahagyta, ám otthon Bartók tovább foglalkozott vele, mint növendékkel, idővel pedig partnerek is lettek a hangversenydobogón.

Szegő Júlia elmondása szerint Bartók első felesége, Márta igazán önzetlennek bizonyult házasságának felbomlásakor. Már korábban, míg Ditta csak egyszerű növendéke volt férjének, megismerte, megkedvelte a fiatal lányt. Amikor pedig eldőltek a dolgok, még ő volt az, aki igyekezett Dittát felkészíteni új feladataira, Bartók szokásaira, kedvenc ételeire, és így tovább...

Hogy milyen háziasszony lehetett Ditta, néhány tárgy utalt a hagyatékát bemutató kiállításon: szép kötények, bár talán túl szépek és kényesek is sütés-főzéshez és néhány tárgy a terített asztalról.




Legérdekesebb viszont egy saját kezűleg írt recepteskönyve volt, a süteményes rész egy helyén kinyitva. Próbálkoztam lefényképezni a két látható oldalt. Nem lett tökéletes, de azért valamennyire használható:




A könnyebb olvashatóság kedvéért idegépelem a recepteket. Gyakorlott háziasszonyoknak biztosan lesz róluk véleménye.

Látszik, hogy Ditta több helyről, több ismerőstől gyűjtögette őket. A stílusból úgy érzem, nem recepteskönyvekből másolta ki, hanem az ismerősök közvetlen elmondása alapján jegyezte le őket.
Még annyit a begépelés előtt, hogy a dekagrammot általában csak d betűvel jelzi; gyermekpiskóta alatt nyilván babapiskótát, goromba cukor alatt pedig kristálycukrot  kell értenünk. Az első süti esetében kicsit bizonytalan vagyok, hogy jól olvastam-e a címet. A második sütemény, a pogácsa Bartók nagynénjének receptje: Irma néni édesanyja nővére volt, aki Bartók kisgyerekkora, apja halála óta velük élt, ő vezette a kis család háztartását, mert az édesanya tanítónőként állásban volt. Úgyhogy ilyen pogácsát Bartók biztos sokszor evett :)



Schweizi tészta (Ilonka néni)

14 d. hámozott és darált mandulát 1 tojás fehérjével a deszkán összekeverni annyi cukorral, amennyi tetszik.
Előzőleg a következőt fölvágni: 2 d pisztácia, 1 tábla csokoládé, 4 gyermekpiskóta, 4 dk citronád. Ezeket összekeverve 2 részre osztani és az egyik felét hozzágyúrjuk a mandulához. Ebből a tésztából apró kifliket formázunk aztán belehempergetjük a második rész törmelékhez, melyhez goromba cukrot kevertünk. Langyos sütőben szárítjuk.

Irma néni pogácsája

30 d. liszt, 1 egész tojás, kicsi bor vagy ecet, 1 1/2 dc. tejföl, 1 kanál zsír.
Ebből rétestésztát csinálni, pihenni hagyni aztán kinyújtani és beletenni 25 d. tepertőt aztán összehajtogatni mint a vajastésztát. Ezt 3-szor csinálni, 1/2 órás pihentetés után. Aztán kiszaggatni és megsütni.



Tea-sütemény (Jakabné)

15 d. zsír, 3 dc. tejföl, 1 sütőpor (Oetker) és ehhez annyi liszt, hogy rétestészta szerűségű legyen. Az egészet 8 részre szakítani cipókba és oly vékonyra nyújtani egyenként, hogy a deszka átlátszódjék. Ha egy-egy ki van nyújtva, akkor így elosztani:

(RAJZ)

Ahol pontok vannak, oda lekvárt vagy diót tenni és felsodorni. Ha kisült, vaníliás-citromhéjas porcukorban meghempergetni.


Ha akad olyan olvasóm, aki szeretné valamelyiket kipróbálni, hát hajrá, és kérem, hogy ossza meg tapasztalatait és a "mű" fényképét a facebook "kataliszt" oldalán:)