A kanizsai cigányprímás esete a török szultánnal

Legutóbb azt meséltem el a 100 éve elhunyt kitűnő kanizsai prímásról, Horváth Laciról, hogy zenészeivel együtt hogyan találkozott Kossuth Lajossal. Mai sztorimban egy nagy hatalmú és egzotikusan is izgalmas uralkodó színe elé kerülhettek a kanizsai zenészek.

A kor, a 19. század utolsó harmada a cigányzenekarok aranykora: nyugatra és keletre is vezettek utazásaik, vendégszerepléseik. Érdemes e tekintetben fellapozni Sárosi Bálint: A cigányzenekar múltja az egykori sajtó tükrében című kétkötetes munkáját; az előzmények, e vendégszereplések megindulása és 1867-ig tartó krónikája tekintetében pedig Szíjjártó Csaba: A cigány útra ment című könyvét.

A kanizsai kötődésű cigányzenészek közül már a Lacit megelőző prímás, Kovács Gábor is járt külföldön, és fog majd menni zenekarával hamarosan Darázs Miska és Zsolnay Vilmos is.

Laci 1880/81-ben Brüsszelben, Milánóban, Párizsban és a francia Riviérán muzsikált. Második igazán fontos útja 1890-ben következett be, a konstantinápolyi meghívással. A helyi sajtó kisebb-nagyobb híradásaiból rajzolódik ki előttünk a történet, melyet megerősített a Budapesti Hírlap, és egy most előkerült érdekes forrás. 

A Zalai Közlöny 1890. május 10-i számából megtudjuk, hogy búcsúhangversenye után a zenekar vonatra, valószínűleg a híres Orient-expresszre szállt Konstantinápoly, azaz a mai Isztambul felé:

By WLDiffusion - Own work, CC BY-SA

Hogy milyen volt a "teljes uniformis", a következő hosszabb cikkben elolvashatjuk, megjelent a Zalai Közlöny 1890. június 14-i számában:

Ebben a cikkben igazán sok az információ – feltételezem, hogy maga Laci írta meg levélben a Zalai Közlöny szerkesztőségének a történteket, mint ahogyan egy évtizede is beszámolt találkozójukról Kossuth Lajossal. Csak most nem saját fogalmazásában olvashatjuk, hanem az újságíró átírásában.

De nézzük a cikk fontosabb elemeit kicsit részletesebben:

A Jardin des Petit-Champs a mai Beyoglu (egykori Pera) városrészben volt található, azon belül is a Tepebasi-nak nevezett negyedben. Ez a terület volt Isztambul európai negyede, akkoriban a politikai és üzleti élet központja. Valahol itt, a parkban muzsikálhattak Laciék. Az 1900 körül készült képeslapon az avenue des Petit-Champs látható, melyet fényűző paloták öveznek.

Heinrich von Calice, aki fogadta a zenekart és Büyükderében vendégül látta őket, akkoriban valóban a Monarchia törökországi követe volt, Büyükdere városrész Isztambul európai oldalán, az öbölnek azon a részén fekszik, ahol a Boszporusz kiszélesedve szinte már tengerre emlékeztet. Itt lehetett a követség.

Egy kép a környékről, 1895-ből:

És akkor végre térjünk rá a nagyágyúra, a szultánra:

Ő  II. Abdul Hamid, aki 1876 és 1909 között  uralkodott. Székhelye a nem sokkal korábban épült Yildiz-palota.  Ez igazából egy dombon álló komplexum, különálló épületekkel, kioszkokkal, ahonnét szép a rálátás az Aranyszarv-öbölre.Ezen a képen csak kis része látszik:

By User:Darwinek (wiki)

Ide hívta meg (vagy rendelte be?) a magyar zenekart a szultán június 6-án. És hogy Őfelsége tényleg meg volt elégedve a játékukkal, igazolja, hogy még egyszer, augusztus 8-án is meghívta őket. Ez alkalommal Lacit szép summa pénzzel jutalmazta és személyre szóló ezüst érdeméremmel tüntette ki, melyre, rá volt vésve Laci neve és a dátum. Ezt az érmet hazatérése után a prímás megmutatta a Zalai Közlöny szerkesztőségében is. Valószínűleg ez látszik gomblyukában az 1896 tavaszán készült fényképén is:

Itt van még egy kis hír a szultán második meghívásáról a Budapesti Hírlap 1890. augusztus 12-i  számából:

Egy teljesen kívülálló forrás is megerősíti a zenekar kétszeri játékát a szultán előtt és Laci megajándékozását. Rosenspitz Sándor világutazó, aki egy alkalommal maga is hallgatta a kanizsai zenekart a konstantinápolyi parkban, írta Rómától Jeruzsálemig című élménybeszámolójában:

Wood pasa megjegyzi, mily nagyon megkedvelte a császár, Abdul Hamid szultán ő felsége ezt a cigányzenét és az egész bandát, melynek kétszeri játékáért nemcsak százhetven arany fontot fizettetett, de a prímásnak saját nevére ezüst érdemjelet is adományozott. (Magyar Zsidó Szemle 1890. 10. szám.)

Mint hazatérte után Laci elmesélte, muzsikáltak a háremben is. S hogy milyen volt ott a légkör, mit tapasztalt, elolvashatjuk a Zalai Közlöny 1890. szeptember 6-i számában:

A konstantinápolyi vendégszereplés további nagy tekintélyt kölcsönzött a már előtte országszerte közismert kanizsai zenekarnak. Még egy jó évtizedig tart majd a fénykoruk, bár valószínűleg ez volt legérdekesebb vendégszereplésük.

Lesz még sztorim Horváth Laciról!