Az igazi Benyovszky

2016. november 21., hétfő

2 megjegyzés
Aki elmúlt annyi, biztosan jól emlékszik a Benyovszky Móricról készült cseh-magyar televíziós filmsorozatra. Persze vetítették azóta többször is, a közelmúltban is lehetett látni, de: azért az nem ugyanaz. A legelső vetítésnek, 1975-ben volt ugyanis egy felejthetetlen hangulata, hogy úgy mondjam, "fíling"-je :) Képzeljünk el egy internet nélküli és sok más szempontból is erősen korlátozott világot, amikor az emberek nagy részének még az utazásokat is egy-egy ilyen filmsorozat helyettesítette.  Kereskedelmi televíziók sem léteztek (bár ennek előnye is volt...), így gyakorlatilag mindenki nézte és a szó teljes értelmében közbeszéd tárgya volt. A kalandos szórakoztatás mellett némi ismeretterjesztő szerepet is betöltött, bár nem tudtuk, mi igaz és mi nem a történetből. Ez inspirálta Szász Teréziát is, hogy mélyebben beleássa magát a témába, s ennek eredménye az a könyv, amiről ma szeretnék írni.



A BENYOVSZKY MÓRIC NYOMÁBAN (Shirokuma Kiadó 2016) első szemrevételezésre vékony könyvecske - nem egészen 100 oldal - ám hallatlan mennyiségű információt rejt magában. Fülszövege szerint arra tesz kísérletet, hogy Benyovszky Móric karakterét és tetteinek értékét méltóképpen ítélhesse meg az utókor.

Azt gondolom, hogy bár azért csak a filmsorozat ismeretében is gondolni lehetett, mennyire szerteágazó a téma, a szerzőt magát is meglephette az a sokféle irány, amerre őt kutatásai során a kalandos életű gróf elvezette. A teljesség igénye nélkül próbálom meg ezeket az elágazásokat egy kibővített tárgyszó-sorozattal érzékeltetni:


*Benyovszky származásának, nemzetiségének kérdése
*Családtörténet - Benyovszky családfája, illetve házassága, feleségének és gyermekeinek sorsa, a ma élő leszármazottak
*Címertan
*Történelem (magyar, szlovák, lengyel, orosz, japán, francia, afrikai)
*Földrajz és néprajz, különös tekintettel a főhős idejében még alig ismert tájakra, földrészekre (Szibéria, Kamcsatka, Japán, Tajvan, Madagaszkár) - Benyovszky egyébként, amikor egyáltalán módja volt rá, maga is tanulmányozta e helyek néprajzát és mint földrajzi felfedező úttörő térképeket készített
*Gasztronómia, különös tekintettel a szibériai és kamcsatkai kegyetlen időszakra - itt persze jórészt elborzasztó ételekről, italokról olvashatunk...
*Hadtörténet, hadvezetés Krakkótól Afrikáig
*Ismert és ismeretlen kortársak a kor uralkodóitól, kormányzóitól, katonai személyiségeitől a sorstársakig, egészen Benyovszky szolgájáig
*Terület- és iparfejlesztési törekvései, újításai
*Benyovszky mint sakkjátékos
*Benyovszky saját írásai: kéziratainak lelőhelye, sorsa, kiadásai, értékelése
*Egyéb fontos levéltári források 
*A Benyovszkyról megjelent önálló kötetek és résztanulmányok értékelése, összehasonlítása
*Benyovszky alakja a szépirodalomban, a művek kritikai értékelése; a zenében (opera-, táncjáték- és musical-hős); a filmművészetben (a tv-sorozat értékelése) és a dokumentumfilmek területén
*Benyovszky utókora: emlékének őrzése Magyarországon és Madagaszkáron, benne a Magyar-Madagaszkári Emléktársaság története és törekvései, a Néprajzi Múzeum Benyovszky-anyaga

Az alábbi térkép, mely utazásait mutatja - a 18. században létező közlekedési viszonyok mellett - szintén érzékeltet valamit egészen döbbenetes életútjából:


Szász Terézia remekül igazodik el ebben a hatalmas anyagban, ami már maga nagy teljesítmény. Több dolgot "tesz tisztába" a különböző forrásokban olvasható, sokszor különböző adatok összevetésével - vagy ha tisztázni nem is lehet, hipotéziseket állít fel. Könyvében rendkívül összeszedetten, jól szerkesztetten adja közre mondanivalóját - elkerülve a bőbeszédűséget, amire pedig biztosan nagy lehetett a csábítás. Illusztrációi is jól megválasztottak. A könyvet forrás- és irodalomjegyzék egészíti ki. Én egyetlen dolgot hiányoltam: nekem, mint kezdő Benyovszky-olvasónak időnként jól jött volna egy életrajzi kronológia, mint kályha :)

Úgy érzem, ez a frissen megjelent könyv nagyobb publicitást érdemelne, hiszen azon kívül, hogy összefoglal és értékel, mintegy eligazodási pontként, vagy ha úgy tetszik, ugródeszkaként is szolgálhat a további Benyovszky-kutatások számára. Remélem, idővel megleli méltó helyét a Benyovszky-irodalomban.

Mint kis tartalmi összefoglalómból is látszik, a témának vannak zenei vonatkozásai is. Sőt, egy egészen elképesztő történetet is megismerhetünk, mely közvetetten kapcsolódik ezekhez: August von Kotzebue (1761-1819), a kor népszerű drámaírója, akinek műveit még Beethoven is szerette, miután drámát írt Benyovszky kamcsatkai száműzetéséről, ő maga is a gróf sorsára jutott, szibériai száműzött lett; sőt, aztán politikai gyilkosság áldozataként halt meg... 1800-ban a francia Boieldieu pedig Kotzebue drámájából operát írt. Ennek hátterét is jobban megérti az ember, ha elolvassa a könyvből, milyen kapcsolatok fűzték Benyovszkyt a franciákhoz: 1800-ban még élhetett az emléke annyira, hogy elmenjen a közönség megnézni a róla szóló operát...
Magyar opera is létezik Benyovszkyról: Doppler Ferenc, Erkel munkatársa, kitűnő fuvolaművész írta, szintén a kamcsatkai száműzetést választva témául.
Ezekből sajnos nem tudok részletet mutatni. Van viszont még egy érdekes zenei vonatkozása hősünknek, pontosabban feleségének. A francia királyi udvarban Benyovszky grófné közvetlen kapcsolatba került Marie Antoinette királynéval és - a források ezt valószínűsítik - a kiválóan muzsikáló királyné egy gyönyörű hárfát ajándékozott a grófnénak. Ez a hárfa ma a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdona! 

Forrás: mnm.hu


Az alábbi festmény, Jean-Baptiste Gautier Dagoty 1774-ben készült alkotása a hárfázó királynét ábrázolja:

Forrás: sophia.smith.edu/blog

E tény kapcsán tudok mutatni egy videót, ahol Marie Antoinette egy másik fennmaradt hárfáját szólaltatja meg egy művésznő: olyan darabot játszik, amelyet a tragikus sorsú királyné is sokszor elpengetett. Ezzel a klippel búcsúzom a témától és ajánlom Szász Terézia Benyovszky-könyvét:


130 éves a nagykanizsai kaszinóépület 4.

2016. november 4., péntek

0 megjegyzés
A Kaszinóban más intézmények, szervezetek, egyesületek is tartottak rendezvényeket. A tükörterem volt a helyszíne a második világháború előtti Kanizsa egyik jelentős kultúr-eseményének, a MAGYAR RÁDIÓ Nagykanizsát bemutató műsorának, melyre 1935 Pünkösd vasárnapján, a Zeneiskola által rendezett élő hangverseny keretében került sor.



A közvetítés idejére leállították az utcai közlekedést. Dr. Krátky István polgármester beszéde és Barbarits Lajos városismertető előadása után kamarazenei műsorral a Zeneiskola kiváló tanárai, valamint a Zrínyi Miklós Irodalmi Kör ekkor már országos hírű vegyeskara léptek pódiumra. A koncertet a Ketting Ferenc által vezetett kórus nyitotta meg Vannay János: Dina című bibliai tárgyú darabjával, s zárta le a Jézus és a kufárok-kal, Kodály remekművével - közben pedig klasszikus kamarazenei darabok csendültek fel. A kanizsai művészek teljesítményeiről az országos lapok is elismerően írtak.

Kanizsa zenetanuló fiatalságának több generációja izgult a tükörteremben megtartott VIZSGA-HANGVERSENYEKen. A 19. század végétől a városban működő magántanárok: Rosenberg Ádám, Bischitzky Miksa, majd a századforduló ideje után Hofrichter Emma, Pásztor Miksa és Sterneck Zsigmond tanítványai rendszeresen itt mutatták be tudásukat. Az 1926-ban alapított Városi Zeneiskola is a Kaszinóban tartotta rendezvényeit több, mint egy évtizeden keresztül, amíg nem volt saját nagytermük.

Zene nemcsak hangversenyeken, hanem bálokon és társas rendezvényeken is szólt a Kaszinóban. Ezeket szervesen egészítették ki az ifjúság számára rendezett TÁNCTANFOLYAMOK. Ez egy olyan nagy és érdekes téma, hogy külön szeretnék majd írni. Most csak rögzítem az itt hosszasan működő tánctanárok nevét. A századforduló éveiben Neufeld Béla, majd 1902-től, jó két
Mayersberg Frida, 1918
évtizeden keresztül Mayersberg Frida tartott tánctanfolyamokat. Ő saját iskoláján kívül sokszor közreműködött koreográfusként, betanítóként városi, így kaszinó-beli rendezvényeken is. Hamarosan kanizsai táncmesterek is kinevelődtek. A két legfontosabb név Harsay Gizi és Gábor Lajos (eredetileg Guttentag Lajos). Kitűnő táncos-koreográfus volt egy kanizsai fodrász, Szabó István. Ő elsősorban a Katolikus Legényegylethez kötődött, de dolgozott alkalmanként a Kaszinóban is.

Legalább két évtizeden keresztül a Kaszinó épültében lakott családjával dr. ROTSCHILD SAMUNÉ GOLDMANN JUDIT, aki 1921 és 1926 között az Izraelita Nőegylet elnökasszonya volt. Kanizsa 1906-os címjegyzéke már itt regisztrálta lakását és 1926-ban bekövetkezett halálakor gyászjelentése is a Kaszinó épületét jelölte meg mint gyászházat. Goldmann Samu kántor leányaként komoly zenei képzésben részesült, énekesnőként gyakran fellépett jótékony célú rendezvényeken még férjhezmenetele után is. 1897-ben például így írt róla a Zalai Közlöny:

... leginkább Rotschild Samuné remek népdalai ragadták el a hallgatóságot. Egy hivatott [hivatásos] énekesnőnek is díszére válnék az a tisztán csengő üde, behízelgő lágy hang és keresni kell azt a népszínmű szubrettet, ki oly könnyedén és még is oly biztosan tudja használni a hanganyagot, mint ő.

Hosszú betegség után, életének hatvanharmadik évében hunyt el. Nekrológja régi hagyományokban nevelődött nagy műveltségű asszonynak írta le, aki azonban nem zárkózott el értetlenül a modern kultúra megnyilvánulásaitól.

Rotschildné Goldmann Judit és férje sírja a kanizsai izraelita temetőben


A történelem viharai a Kaszinó intézményét, épületét is közelről érintették.

1919 március végén a Szocialista Párt vette tulajdonába, s mint "Szociálista Klub" működött a Tanácsköztársaság hónapjaiban. Első rendezvényük például egy proletár bál volt...

Zala-Népakarat 1919. március 30.


Aztán két évtizedre visszatért a régi rend, de 1944-től újra - és immár végérvényesen - megváltozott az élet. Szinte a koncentrációs táborokba elindított vagonokkal egyidőben a Belügyminisztérium feloszlatta a Kaszinót, vagyonát pedig levente célokra a város rendelkezésére bocsátotta. Az indok az volt, hogy az intézmény "elnéptelenedés miatt életképtelenné vált"... 

Aztán egy év múlva, a háború befejeződése után a Magyar Kommunista Párt helyi szervezete vette birtokába az egykori Kaszinóépületet. Akkoriban itt kevés rendezvény volt, mert inkább a régi Polgári Egyletben (Sugár út 3.) és szomszédjában, a mozi-színházban tartották őket, de július végén például a MADISZ (Magyar Demokrata Ifjúsági Szövetség) hirdetett meg egy bált. Ekkor külön megkérték a hölgyeket, hogy mellőzzék az estélyi ruhát...

1956 nyarán lett az épület a Tiszti Kaszinó otthona:

Zala 1956. június 3.




Későbbi nevei: Fegyveres Erők Klubja, majd Helyőrségi Művelődési Otthon. Az 1970-es évektől az intézmény fokozatosan nyílt ki a város teljes közönsége felé, falain belül színes, eleven életet teremtett.
Itt folytatta tevékenységét Az Erkel Ferenc Művelődési Házban 1972-ben megalakult JAZZKLUB, mely aktív szerepet vállalt jazzkoncertek szervezésében. 1973-ban - együttműködésben a Magyar Rádióval - sikerült is megrendezni az első nemzetközi jazzhétvégét (a koncertekre az akkori Úttörőházban került sor). A máig élő, közben különböző neveket viselő rendezvénysorozat világszerte ismertté tette Nagykanizsát. 1976-tól a Hevesi Sándor Művelődési Központ új épületébe költözött át, aztán Cserfőre. A kör aztán - igaz, kényszerből - bezárult, hiszen 2016-ban a fesztivál visszakerült a Kaszinóba...

A Kaszinó helyi jelentőségűként nyilvántartott épületét 2004-ben a várostörténeti sorozatba tartozó emléktáblával jelölték meg: