Primadonna mint blogger 1.

2016. április 4., hétfő

Hónapok óta ismét elmélyülten foglalkozom a tragikus sorsú, 1886-ban fiatalon elhunyt Erdősy Eugénia életével, pályájával. A sok új dokumentum között, amelyeket sikerült előkotorni, találtam magának Eugéniának két írását. Mintha csak egy akkori blog számára készítette volna őket!

Eugénia 1880-ban
1882-ben Budapesten Harmónia címmel megindult egy zenei hetilap. Alcíme szerint Zenészeti Közlöny. Magyarország és a külföld művészetének hetiszemléje.  A címlapon feltüntetett három szerkesztő közül Eugénia valamelyik úrral személyes ismeretségben állt, aki megkérte, avagy inkább felkérte, hogy a lap számára küldjön Berlinből személyes tudósításokat, "csevegéseket".

Eugénia, akit én primadonnának neveztem, szerepköre szerint igazából szubrett volt; ekkoriban kezdett nevet szerezni Berlin színházi életében mint a Friedrich-Wilhelmstadtisches Theater művésze és alig néhány év leforgása alatt olyan híres lett, olyan nagy kedvence a berlini publikumnak (kicsit később már a Walhalla színház tagjaként), hogy nyugodtan címezhetjük általánosabb értelemben primadonnának.

Ez volt a berlini Frigyes-Vilmos színház, ma Deutscher Bühne


Két írása jelent meg a Harmonia 1882. évfolyamában: a 2. és a 11. számban. Nem sokkal később a lap szerkesztősége megváltozott, némi profilváltozás is történt, lehet, hogy sorozata ezért nem folytatódott. Kár...

Eugénia színháza stagione-rendszerben működött, ami azt jelentette, hogy egyetlenegy előadást játszottak hónapokon át minden egyes este, s ahogy az akkori berlini sajtóból kiderült, általában egy szereposztásban. Szünete csak akkor volt, amikor már nagyon kimerült: olyankor hozattak egy vendégművészt, aki addig játszotta a szerepet, amíg Eugénia ki nem pihente magát. Egyébként ő maga is az akkori nagy sztár helyettesítése okán került a Frigyes-Vilmos színházba, aztán felnőtt melléje és hamarosan már az ő helyettesítésére hoztak jó képességű, de kevésbé ismert színésznőt... A rengeteg fellépés mellett annyi energiája azért maradt, hogy figyelemmel kísérje a berlini zenei és színházi élet legnagyobb szenzációit; ezekről is csevegett és közben saját magáról is ejtett el megjegyzéseket. Stílusa remek, egészen könnyed, mintha tényleg blogot írna, ugyanakkor érződik belőle műveltsége. Jó humorérzéke volt és az önirónia sem állt távol tőle, ez is kibővítheti emberi portréját.

Az első "Csevegés" tehát a Harmonia 1882. évi (I. évfolyam) 2., január 29-én napvilágot látott számának 23-15. oldalain volt olvasható a következő szerkesztőségi lábjegyzettel:

Erdősy Eugenia kisasszony, a bájos ifjú művésznő, kit Budapest közönsége is annyira kedvelt, lapunkba gyakrabban fog írni ily kedves csevegéseket. E kis levél lapunk rovatszerkesztőjéhez van intézve, a t. olvasó azonban bizonyára osztozni fog véleményünkben, hogy e szellemes csevegéstől nem lett volna szabad megfosztanunk olvasóinkat. Szerk.

Eugénia legelső hírlapírói próbálkozásának elejét eredetiben mutatom meg. Már itt ízelítőt kapunk bájos humorából:



Berlin zenei életének akkori nagy eseményei közül elsőként Hans von Bülow szerepléseit említi s személyével kapcsolatban azt emeli ki, hogy Bülow nagy Brahms-terjesztő, ő pedig azért szereti Brahmsot, mert a magyar zenét megismerteti Németország sörkedvelő közönségével:

Ha tehát Bülow úr Brahmsot terjeszti, mint itt is, e hó közepén adott Brahms-hangversenyével, azzal még a magyar zene ügyének is használ. Mondhatom, hogy az opus 21, változatok egy magyar thema felett, osztatlan tetszésben részesült, különösen Bülow mesteri előadásában.

Kicsit utánakotorgattam a berlini újságokban és kiderült, Eugénia lehet, hogy személyesen is ott volt a koncerten, amit matinéként déli 12 órai kezdettel tartottak január 8-án a zeneakadémián. Így ha este játszott is, délben elmehetett :)


A koncert harmadik számaként hangzott fel a két részből álló Opus 21. második darabja, a Variációk egy magyar dalra. Igaz, ez nehezebb, komolyabb darab, mint a közismert magyar táncok sorozata. Mi is meghallgathatjuk:




Legközelebb innét folytatjuk a csemegézést Eugénia írásaiban!

0 megjegyzés: