A muzsikáló kanizsai polgármester 3.

2016. február 20., szombat

A második részt ott hagytuk abba, hogy dr. Krátky István egyéni zene-szeretete és hegedűs aktivitása mellett városvezetőként is sokat tett Nagykanizsa zenei életének fejlesztéséért. 

A város első emberévé 1930. február 10-én választották meg. Akkor már másfél évtizede dolgozott a városvezetésben, hiszen 1914-től főjegyző, illetve polgármester helyettes volt, s bírta az egész város elismerését és szeretetét, ami az elsöprő szavazattöbbségben is megnyilvánult. Már korábbi funkciójában nagy aktivitást fejtett ki. Jórészt ő bonyolította le a régóta várt Városi Zeneiskola beindítását (1926) és a következő évben a Városi Színház (a mai Medgyaszay Ház) felépítését.

Talán a megnyitó estéjén készült ez a fénykép... (Színházi Élet 1930.10.)


Mint muzsikus lelkű ember személyesen is fontosnak tartotta ezeket az intézményeket és mindazt, ami a kulturális-zenei területtel összefügg. Ugyanakkor józan városvezető volt, pontosan tudta, hogy a világháború és Trianon utáni ínséges időkben nagyon "észnél kell lenni". Polgármesteri beiktatásakor többek között ezeket mondotta, amint a kanizsaiak a Zalai Közlöny 1930. február 11-i számában szó szerint olvashatták:

Körömszakadtáig meg kell védenünk a meglévő intézményeinket, amelyeket egyrészt a megyei központok felé irányuló centralizáció, másfelől az államháztartás mai helyzetében tervezett redukciók, leépítések veszélyeztetnek - s másfelől minden erőnkkel azon kell lennünk, hogy városunkat mint kulturális, gazdasági, forgalmi központot az állami és a vármegye támogatásával kifejlesszük [...]

A "már meglevő intézményeink" közül elsősorban a fiatal zeneiskola szorult rá a polgármesteri figyelemre és védelemre. Időről időre ugyanis a képviselőtestületben felmerültek olyan vélemények, hogy meg kellene szüntetni, mert létezése csak luxus és nem termel nyereséget, sőt...

Királyi Pál utca 2. Itt működött a Zeneiskola 1926 és 1940 között


A polgármester nem lehetett könnyű helyzetben, hiszen a város egészére kellett tekintettel lennie. De ebben a kérdésben is józan maradt és tartotta magát a szintén beiktatásakor mondottakhoz:

Kulturális szempontból az a meggyőződésem, hogy úgy a dal-, mint a zenekultúra terén, továbbá a sportélet tekintetében is sokat lehet és kell tenni az ezekre előirányzott kiadási tételek emelése nélkül.

Így 1937-ben be kellett áldozni a tanárok pótilletményeit (holott nagyon sokat szerepeltek például városi rendezésű ünnepélyeken, műsorokon) és a következő évben meg kellett szüntetni két tanszakot (gordonka, fúvósok). Ezek fájdalmas döntések voltak, de az iskola megmenekült, pedig ekkoriban sokszor csak hajszál választotta el a megszüntetéstől. Ha átlapozzuk a sajtóból a városi közgyűlésekről írt tudósításokat, nyomon követhetők az események, így a polgármester hatásos érvelései is, amelyekkel meggyőzte a képviselők többségét az iskola megmaradásának fontosságáról. 

Krátky István úgy is kötődött a zeneiskolához, hogy 1940-től, amikor az iskola mai helyére, a Sugár út 18. alá költözött, ugyanabban az épületben lakott, ugyanis a város itt alakította ki a mindenkori polgármester lakását. Gyermekei hosszú időn át a Zeneiskola növendékei voltak, Kerekes Irénhez jártak zongorázni.

Dr. Krátky mint polgármester és mint az Irodalmi és Művészeti Kör (Kanizsa kulturális élete egyik legfőbb meghatározó tényezője) elnöke gyakran kényszerült kiegyensúlyozó szerepre Vannay János zeneiskolai igazgató és Ketting Ferenc polgári iskolai tanár, kiváló kóruskarnagy között. A Zeneakadémiát végzett - és éppen Krátky által Nagykanizsára hozott - Vannay kanizsai megjelenése után hamarosan egy hosszú cikkben Nagykanizsa zenei életét - a zeneiskola és az ő megjelenésének pillanatáig - mindenestől és sommásan műkedvelőnek minősítette. Értékelésében akadt némi igazság, de a valódi helyzet ennél sokkal differenciáltabb volt: ha működött is gyengébb kórus és előfordultak dilettáns zenei megnyilvánulások, az Irodalmi Kör keretében Ketting Ferenc karnagysága óta színvonalas zenei élet folyt már 1926 előtt is. A ténylegesen műkedvelő szintűek pedig lelkesedésükkel, ügyszeretetükkel tettek sokat a múltban és az akkori időkben egyaránt. E cikk megjelenésétől (1927) egészen 1944-ig a két muzsikus kapcsolatát feszültség jellemezte, mely károsan hatott a város zenei életének egészére. A polgármester, aki "műkedvelő"-nek minősülő, de szinte egy hivatásos művész színvonalán játszó hegedűsként maga is részvevője volt ennek a zenei életnek, többször közvetített közöttük olyan sikerrel, hogy országos kihatású rendezvényen együtt is pódiumra lépett a két karnagy.
E konfliktus is oka volt, hogy meglehetős rapszodikusan működött az Irodalmi Kör szimfonikus zenekara. Akkor kezdett helyrerázódni, amikor éppen Ketting vette át a vezetését. A polgármester, hogy jó példával járjon elöl, maga is beült a zenekar vonóskarába, a brácsa szólamba. 
1932-ben a zenekar egy Haydn-hangversenyén, amikor régi tanítványként és városvezetőként ő köszöntötte Hofrichter Emmát, aki a zenekar első hegedűse is volt, igyekezett felhasználni az alkalmat és nagyon szépen kiállt Ketting Ferenc mellett. A Zalai Közlönyben Barbarits Lajos főszerkesztő írta a következőket június 14-én:

Az est hangulata akkor érte el a tetőfokot, amikor pódiumra lépett dr. Krátky István polgármester s mint e város feje, tehát kultúréletének is legfőbb őre, mint az Irodalmi Kör tb. elnöke s maga is mint muzsikus és hálás tanítvány, percekig tomboló és folyton meg-megújuló tapsorkán közepette üdvözölte Hofrichter Emmát. [...] Majd Ketting Ferenc karnagyot is üdvözölte a polgármester, méltatta közel másfél évtizedes kanizsai működését és neki is babérkoszorút nyújtott át. [...] Adná Isten, hogy ez az újabb lépés, amivel a polgármester a zenei béke ügyét akarta nemes elgondolással és mindig tettrekészen előmozdítani, eredményre is vezessen. 

Innét folytatjuk: van még két érdekes zenei közügye az akkori Kanizsának, amit szeretnék elmesélni, s amiben a polgármester fontos szerepet játszott.

0 megjegyzés: