Utazgassunk Liszt Ferenccel 3.

2016. január 30., szombat

0 megjegyzés
Folytassuk svájci utazásainkat Liszt Ferenc társaságában. Ma alpesi vizek partjára követjük.

Az a jó egy hónap, amit 1835 nyarán szerelmével, Marie-val kirándulással, barangolással töltött, hamarosan zenei lenyomatot kapott az Egy utazó naplója című zongoraciklusában, majd évek múlva ezekből az emlékekből született meg Zarándokévek című nagy sorozatának első, svájci kötete.
Ebből hallgattuk elmúlt alkalommal a nyitódarabot, a Tell Vilmos kápolnáját.

A ciklus soron következő darabjai nem ennyire pontosan azonosítható helyekhez kötődnek, inkább az általános tájélmény leszűrődései.



Liszt osztozott a kor romantikus íróival a főleg Rousseau nyomán elterjedt szinte vallásos rajongásban a szabad természet iránt. Mint Hamburger Klára, Liszt életművének kiváló ismerője jellemzi, a romantika művészei legfőképpen az emberi civilizáció által még meg nem rontott Alpokért lelkesedtek: a zord csúcsok, szelíd lankák és békés tavak vidékéért, ahol a fenséges magányba csak távoli pásztorsíp, kürt vagy harangszó szűrődik.

Szavakban Liszt ezt így fogalmazta meg:
... mivel éreztem, hogy a természet sokféle jelensége és folyamata nem pusztán hatástalan képként vonult el szemem előtt, hanem mély érzelmeket váltott ki a lelkemben, köztük és köztem homályos, de mégis közvetlen, határozatlan, de mégis meglevő, megmagyarázhatatlan, de mégis létező kapcsolat jött létre. Megkíséreltem legerősebb érzéseim és legélénkebb impresszióim közül néhányat zenében visszaadni.

A Zarándokévek svájci kötetének második darabja ugyan konkrét címet kapott: A wallenstadti tónál (Au lac de Wallenstadt), de végül is szinte bármilyen víz partjára odaképzelhetjük magunkat, társdarabja már címében is általánosabb: Forrás partján (Au bord d'une source). 


Hallgassuk először A WALLENSTADTI TÓNÁL című darabot.

Mai ifjú pár a Wallenstadti-tónál (Walensee)


Marie naplójában így örökítette meg a pillanatot, amikor először meglátta a tavat:

Amikor megérkeztünk a Wallenstadti-tó partjára, mind a ketten ugyanabban a pillanatban éreztük azt a megkönnyebbülést és boldog meghittséget, amit bizonyos lelkekben a nekik tetsző táj megpillantása ébreszt. A levegőég már esti harmóniákkal volt tele.

A darabban egy hullám-motívum vonul végig, fölötte népies ízű dallam bontakozik ki:



A harmadik darab, a FORRÁS PARTJÁN az egész zenetörténet szempontjából jelentős műnek mondható: jóval megjelenése előtt Liszt, korai előfutárként már a zenei impresszionizmust előlegezi meg benne.

http://blog.andermatt-swissalps.ch


Briliáns, színes zongoradarab, tényleg olyan csillogó és áttetsző, mint egy hegyi forrás. Természetesen benne is megtalálhatjuk a hullám-motívumot.





Legközelebb is svájci ihletésű zenék következnek, Marie hosszabb személyes beszámolójával :)

Utazgassunk Liszt Ferenccel 2.

2016. január 23., szombat

1 megjegyzés
A múltkori általános bevezető után kezdjük is meg az utazást, méghozzá Svájcban. 
Első állomásunk TELL VILMOS KÁPOLNÁJA:


Liszt és a gyermeket váró Marie 1835 kora nyarán szöktek Svájcba. Néhány Baselban töltött hét után Genfbe költöztek, ahol Liszt az újonnan alapított genfi konzervatórium zongoratanára lett, közben pedig koncertezett. Muszáj volt pénzt keresnie, Marie luxus-életmódhoz szokott hölgy volt...
Otthon, Párizsban elképesztő pletykák keringtek róluk; a legvadabb talán az volt, hogy Liszt egy koncertzongorába rejtve szöktette meg Marie-t :) Úgy tűnik, az emberi természet nem változik...

Genfbe költözésüket egy egész Svájcon át tartó utazássá bővítették. Szinte felsorolhatatlan az a sok természeti szépség, tó, hegycsúcs és műemlék, amit a körülbelül egy hónapig tartó nagy kiránduláson végiglátogattak. 

Ezek az élmények ihlették Liszt nagy zongoraciklusát, melynek az Egy utazó naplója (Album d'un voyageur) címet adta. És ez az album képezte aztán alapját az Années de pelerinage, azaz Zarándokévek (régebben Vándoréveknek fordították, de a Zarándokévek a pontosabb) nagy, egész életén végighúzódó ciklusa első részének

Liszt és Marie jártak Uri kantonnak azon a vadregényes helyén, a Vierwaldstatti-tó partján, ahol, a rege szerint Tell Vilmos kiugrott a csónakból. Eckhardt Mária kutatásai szerint erre a kirándulásukra 1835. június 24-én került sor.

A monda szerint a zsarnok helytartó, Gessler, mivel Tell nem volt hajlandó az őt jelképező kalap előtt meghajolni, azzal büntette, hogy kényszerítette, lője le a kisfia fejére feltett almát. Amikor a sikeres lövés után Gessler megkérdezte tőle, hogy miért két nyílvesszőt készített elő, Tell azt felelte, hogy ha megölte vagy megsebesítette volna a fiát, a másikat Gessler szívébe szándékozott lőni. A helytartó elfogatta Tellt és fogdmegjei csónakon szállították börtönbe. Közben vihar tört ki a tavon, s az őrök rémületét kihasználva, Tell egy alkalmas helyen, ismét nagyot kockáztatva, partra ugrott. 

Tell nagy ugrása a mai kápolna freskóján

Ezen a helyen, ahova a népi képzelet ezt a jelenetet helyezte (ami egyébként egy Sisikon nevű település közelében található),  már a 14. század végén kápolnát emeltek. Később többször is újjá kellett építeni, hiszen nyilván nem ideális hely egy épületnek ennyire közvetlenül a tó partja. 
A mai kápolna ugyan 1880-ból származik, de ha összehasonlítjuk a fent mutatott képet ezzel a régi ábrázolással, biztosak lehetünk benne, hogy Liszt és Marie is ilyennek láthatták:

Johannes Knip festménye, 19. század



Bár állítólag Tell Vilmos sosem élt, mégis a zsarnokság elleni küzdelem erős jelképe vált belőle - nemcsak a svájciak számára. Liszt is így érezhette, amit igazol, hogy Schiller Tell Vilmosról írott drámájának két sorát írta mottóként saját darabja elé:
Einer für Alle - Alle für Einen.
Azaz: Egy mindenkiért - mindenki egyért.

Hazánkban játékkártya illusztrációjaként lett talán legismertebb a Tell Vilmos-legenda, aminek nyilván rejtett üzenete is volt a Habsburg-elnyomás idején...

De térjünk rá végre a zenére:

Liszt ezzel a darabbal, a Tell Vilmos kápolnájával  indítja a Zarándokévek ciklus első, svájci évét. A nem túl hosszú, 6-7 perces mű hangulatában egyaránt ott van az erő, a szabadság, a hősiesség, azaz Tell maga és ott van a "kápolna", az egyházi hangulat is. Aki szakszerű leírást is vár, ide másolom Hamburger Klára összegzését Liszt kalauz című, egészen kiváló és általam egy időben rengeteget forgatott kötetéből (Zeneműkiadó, 1986). Most is jól esett újra beleolvasni.

Tehát:

Emelkedett pátoszú, Lento előírású darab (C-dúr, 4/4). Első változatában még alpesi kürtszóval indult, csak a Zarándokévekben nyerte el egyházias karakterű, tisztán modális harmonizálású bevezetését és befejezését. A darab egy népi eredetű, emelkedő kvint motívumos anyagból épül. Tetőpontján (az 52. ütemtől) ez a téma fortissimo, tört akkordok harangzúgást idéző kíséretével zeng.





Utazásunkat hamarosan folytatjuk!

Utazgassunk Liszt Ferenccel 1.

2016. január 19., kedd

0 megjegyzés
Nincs még egy olyan zeneszerző, akinek személyes élete, életének eseményei olyan mértékben visszatükröződnének műveiben, mint Liszt. Ha nem lennének más források életéről, rengeteg dolgot rekonstruálni lehetne zenéiből is.
Azt gondoltam, hogy mivel ő már nagyon régóta a szívem (egyik) csücske, belekezdek egy hosszabb témába, ami olyan műveiről szól, amelyeket konkrét helyszínek, tájak, műalkotások, élmények ihlettek.

Először egy rövid áttekintést szeretnék adni Liszt életének legfőbb állandó helyszíneiről, hogy így utazásait, hosszabb-rövidebb máshol-tartózkodásait bele tudjuk illeszteni abba az életbe, amely egyike volt az eseményekben, emberekben és helyszínekben leggazdagabb életeknek. Maga Liszt mondta idős korában, amikor felmerült, hogy írja meg önéletrajzát, hogy éppen elég volt végigélni is... 

Kezdjük:

1811-1821
Liszt Ferenc Doborjánban született 1811. október 22-én. Ez egy kis falu Soprontól nem messze - ma Burgenland területe és hivatalos neve Raiding. Apja ott volt intéző, a hatalmas Esterházy-birtokok egyik szerény alkalmazottja. Doborjánban cseperedett fel a kisfiú, ott derült ki rendkívüli zenei tehetsége, aminek kiművelésére a család mindent kockára tett és 1821-ben Bécsbe költözött.

E sorok írója Liszt szülőháza előtt (1997)

1821-1823
A gyermek Liszt néhány évig Bécsben élt szüleivel, miközben egészen komoly tanulmányokat folytatott Karl Czernynél (zongora) és Antonio Salierinél (zeneszerzés, zeneelmélet).

1823-1835
1823 végén szüleivel Párizsba ment, hogy az ottani zeneművészeti akadémián (Conservatoire) folytassa tovább tanulmányait. Azonban nem-francia állampolgárként nem vették fel az intézménybe, így továbbra is magánúton tanult.
Már csodagyerekként is voltak zongorista sikerei - doborjáni éveitől kezdve, s ez Párizsban tovább fokozódott, amikor a kritikusok a gyermek Mozarthoz hasonlították képességeit. 1825-ben - még csak 14 éves! - opera írására kérték fel, melyet be is mutattak a párizsi nagyoperában. Közben apjával külföldi koncertkörutakat tett. 
Apja 1827-ben bekövetkezett halála után abbahagyta a koncertezést és a tanítás, majd önképzés felé fordult. Intenzív olvasással igyekezett pótolni kimaradt iskoláztatását és elképesztő módon faragott saját magából hasonlíthatatlan zongoraművészt. Kialakultak személyes és művészi kapcsolatai (Berlioz, Chopin és mások), fontos alakja lett a francia szellemi életnek. 
Megismerkedett élete első meghatározó asszonyával, Marie d'Agoult grófnéval. E kapcsolat folyományaként 1835 májusában elhagyták Párizst és Svájcba távoztak.

1835-1839
Ezzel megkezdődtek Liszt "zarándokévei". Basel és Genf után Itália következett, közben megszületett három gyermekük. A pár útjai azonban elváltak, Marie visszatért Párizsba (néhány évig még itt-ott találkoznak, például közös nyaralásokon a Rajna vidékén), ám életközösségüknek vége. Liszt azért is, hogy el tudja tartani gyermekeit, az utazó virtuóz pályájára lép.

1839 november - 1847
Liszt virtuóz korszakát a pesti nagy árvíz feletti megrendülése indította el: először Bécsben adott jótékonysági koncerteket, majd gyerekkora óta először hazalátogatott Magyarországra. Koncertjeinek egészen elképesztő sikere van, s most már egyik esemény hozza magával a következő meghívásokat: Liszt bekerül a "mókuskerékbe". Végigturnézza egész Európát Lisszabontól Londonig és Szentpétervárig, sőt, Isztambulig. Mindenütt elképesztő mértékű ünneplésben van része, különösen Berlinben 1841/42-ben. 1846-ban újra Pestre látogat és vidéken is (Sopron és környéke, Erdély) több koncertet ad. Hatalmas utazásai közben már szeretne megállapodni és zeneszerzéssel foglalkozni. Hívja, állandó állással "kísérti" a weimari nagyherceg. Orosz hangversenykörútján megismerkedik élete második asszonyával, Caroline Wittgenstein hercegnével, aki szinte egész vagyonát - és hazáját - hátrahagyva követi Lisztet.

1848-1861
Liszt letelepszik Weimarban, ahol a nagyhercegség udvari zeneszerzője lesz. Tevékenysége: zeneszerzés, tanítás és az udvari színház zenei igazgatása, a zenekar vezetése. Caroline és lánya jelentik a családját. Saját gyermekeit édesanyja neveli Párizsban, csak alkalmanként találkoznak.

Liszt weimari otthona, az Altenburg

Ebben a weimari évtizedben Liszt hatalmas munkát végzett: megírta - egy kivétellel - összes szimfonikus költeményét, és olyan fő műveit, mint a h-moll szonáta, a Dante- és a Faust-szimfónia, hazája számára pedig az Esztergomi mise. És ezek csak a csúcspontok rengeteg további szerzeménye és korábbi művei revideálása között...
Egy évtizednyi harc után úgy tűnt, hogy végre összeházasodhatnak Caroline hercegnével. Így Liszt felszámolja weimari háztartását és Rómába követi a már korábban oda költözött hercegnét.

1861. október 21. - 1869
Liszt 50. születésnapjának előestéjén érkezik Rómába, másnapra van kitűzve az esküvő. Ám a Wittgenstein-rokonok ismét sikeresen léptek közbe és a házasulandók előző este kapják kézhez az újabb elutasítást. Ekkor végleg feladják élettársi kapcsolatukat, ám Liszt haláláig barátok maradnak.
Liszt Rómában marad: komponál, tanít (valósággal csődülnek hozzá régi és új növendékei). Egyre közelebb kerül az egyházhoz, feltámad gyerekkori vallásossága és 1865-ben felveszi az alsó papi rendeket. Ettől kezdve reverendában jár...
Közben kapcsolatai újra felélednek Magyarországgal. Ennek állomásai a Szent Erzsébet legendája, majd a Koronázási mise megírása Ferenc József magyar királlyá koronázására. Felvázolják előtte a megteremteni kívánt pesti Zeneakadémiát és elvállalja, hogy majd annak elnöke lesz.

1869-1886
Liszt életének záró korszakát maga nevezte "háromszögletű" életmódnak. Ekkortól az évet három részre osztotta és egy-egy harmadot Pesten, Weimarban és Rómában töltött. Pesten általában a késő ősztől tavaszig terjedő időszakot, a kulturális főszezont. Valóban elnöke lett az 1875-ben létrejött Zeneakadémiának (plusz a haladó zongoristák tanára) és haláláig elképesztően nagy hatást gyakorolt hazája kulturális-zenei életére.

Liszt szalonja utolsó pesti lakásában - ma emlékmúzeum

Weimarban is egyik legfontosabb tevékenysége a tanítás volt. Saját korában Liszt volt Európa leghíresebb zenepedagógusa, hatása e téren is szinte felmérhetetlen.
Rómában kevesebb időt töltött, mint a másik két városban, mert bizony gyakran voltak konfliktusai egykori élettársával. Ottani tartózkodásai közül különösen fontosak a környékbeli Villa D'Estében eltöltött hetek, hónapok és az ott komponált művek. Emellett nagy hatást gyakorolt Róma hangversenyéletének fejlődésére is.
Erre az időszakára esett még Wagner bayreuth-i színházának felépítése, amit Liszt is szinte saját ügyének érzett.
Élete utolsó hónapjaiban még - szinte emberfeletti erővel - felelevenítette virtuóz korszakának nagy utazásait, amelyek során végre a párizsi közönségtől is megkapta az általa évtizedek óta várt zeneszerzői elismerését, hogy aztán Bayreuth-ban haljon meg 1886. július 31-én, a már özvegy Cosima kedvéért újra elzarándokolva. Azóta is az ottani városi temetőben nyugszik, bár voltak felbuzdulások földi maradványainak hazaszállítására.

Liszt sírkápolnája

Ez volt tehát egy rövid áttekintés Liszt döbbenetesen sokrétű életútjáról, de ahhoz talán elég, hogy egy kis fogódzót adjon azokhoz a művekhez, amelyeket a következőkben együtt szeretném, ha meghallgatnánk.

Első zenénknek egy olyan művet választottam, melynek konkrét helyi kötődése nincs, ráadás-darabnak írta saját magának. Csak hallgassuk és ámuljunk :)



Öt éves lett a kataliszt-blog!

2016. január 10., vasárnap

5 megjegyzés
Majdnem elfelejtettem ezt a "születésnapot" :)

Az első poszt 2011. január 8-án került fel és azt írtam meg benne, hogy "Miért KATALISZT?" Remek név, azóta szinte a védjegyemmé vált...

Egy kis statisztika: 

Az öt év alatt 320 posztot írtam, ami így oszlott meg évenként:      

2011-ben 95
2012-ben 63
2013-ban 52
2014-ben 61
2015-ben 48

Látszik, hogy induláskor, mint az új seprő, nagyon lelkesen, sokat írtam: január-februárban előfordult, hogy naponta, kétnaponta jelentkeztem friss írással. Később aztán beállt az az ütem, amit mostanában is próbálok tartani, hogy heti 1 új írással igyekszem jelentkezni. Ez nem mindig sikerül teljesen, mert 2011 áprilisa óta másik blogom is van, az In memoriam GÁBOR MIKLÓS, és ott is ezt a heti egy posztot próbálom teljesíteni. 

Tartalmilag nézve a blogot, több nagy téma fedezhető fel benne. Kezdettől fogva kiemelt figyelmet fordítok városom, Nagykanizsa zenei életének történetére. Már a blog indulása előtt jócskán foglalkoztam ezzel a témával, könyvet is írtam, ez a Nagykanizsa 100 zenei emlékhelye.



A blogban tovább írom ezt a témát, hiszen sok minden nem fért a kötetbe, másrészt rengeteg új információt is felkutattam azóta. Tervezek új könyvet is, részben felhasználva hozzá, amit a blogban már közzétettem, de lesz még benne más is.

S ha már könyvnél, kiadványnál tartunk: itt a blogban írtam meg először a "Liszt Ferenc és Nagykanizsa" témát, s azt az anyagot kibővítve, átfésülve, összeszerkesztve egy újabb kötetecském láthatott napvilágot:



Egy időben a Kanizsa TV is érdeklődött a város zenei múltjáról szóló írásaim iránt és a K'ARC műsorba több kisfilmet is készítettünk érdekesebb témákról.



A blog indulása óta a facebookon is indítottam oldalakat: a kataliszt oldalon természetesen ezt a blogot és hasonló tartalmakat, képeket, zenéket próbálok terjeszteni. Mellette szerkesztek más oldalakat is, mint például a Gábor Miklós-bloghoz kapcsolódót vagy a Nagykanizsa anno-t. Ezek is vesznek ám el időt a blogírástól...

Sőt, a folyamatos munkák mellett van egy másik nagy tervem is: 2019-ben lesz Gábor Miklós születésének centenáriuma és szeretnék egy róla szóló könyvet, talán az addigi blogbejegyzésekből össze tudnék állítani egy kötetet. 

Visszatérve a kataliszt-blog tartalmi összetételére, a Nagykanizsa-témák mellett a másik nagy csoportot azok az írások jelentik, melyekben legszemélyesebb érdeklődésem különböző témáit próbálom megírogatni. Az egyik ilyen kedvenc témám az opera, művelői közül pedig Plácido Domingo, akit, amit régen sosem hittem volna, már többször is sikerült élőben látnom-hallanom. Így írtam róla olyan posztokat, amelyeket más forrásokra, újságokra, könyvekre alapoztam és szerencsére írhattam sok olyat is, amiben saját élményeimről, tapasztalataimról számolhattam be. És nagyon remélem, hogy lesznek még ilyen élményeim!!!

Van még egy nagy témám, amit régóta kutatok és amit itt a blogban is pedzegettem már, de még úgy igazán nem álltam neki - pedig most már kellene... Ez pedig a zenei emlékhelyek témája - nemcsak a kanizsaiak, hanem kitekintve az egész országra, sőt, esetenként Európára is. Ez még a jövő zenéje :)

Itt születik a blog :)


Egyszóval tervem bőven van, csak dolgozni kell! Viszont kis bánatom, hogy ugyan vannak, alkalmanként gyarapodnak is az olvasóim, de sokszor úgy érzem, hogy van egy határ, amin nem bírok áttörni... Pedig próbálkozom sok mindennel. Most például izgatottan várom, hogy lesz-e valami eredménye annak, hogy egy írással pályáztam a Nyáry Krisztián új kötete kapcsán hirdetett "Merész magyarok" témában...

Epizódok a nagykanizsai piarista gimnázium zenei életéből 5.

2016. január 3., vasárnap

0 megjegyzés
Folytassuk kalandozásunkat: még 1904 előtt, a már régóta nem létező Eötvös téri első épület idejében tartunk.




Legutóbb a fontosabb tanárokat mutattam be, most következzenek a diákok.

Az 1870-es évek végén itt érettségizett a zalaegerszegi születésű HUBER GYULA. Veszprémi teológiai tanulmányok után pappá szentelték. Káptalantótiban, majd élete legnagyobb részében Barcson működött. Kanizsán később többször is megfordult régi barátainál. "Daliás káplán"-nak nevezték, mert művészi fokon hegedült és kitűnő nótaszerző vált belőle. Blaha Lujza is nagyon szerette a dalait.




PETE LAJOS 1884-ben érettségizett. Jogi tanulmányai után Kaposváron aljegyző, majd Lengyeltótiban főszolgabíró. Ő is mint népies műdalok szerzője lett nevezetes. Elsősorban testvérének, Pete Mártonnak verseit zenésítette meg. Dalainak többsége ma is közismert. Ezt is ő komponálta:



Az 1890-es év végzősei között volt Hoffmann Sándor, aki aztán mint HEVESI SÁNDOR írta be nevét a magyar színház- és kultúrtörténetbe. Már gimnazistaként remekül zongorázott, ebben a minőségében rendszeres résztvevője volt a gimnázium rendezvényeinek. Érettségi után fel is vették a Zeneakadémiára. Aztán mégis máshol kezdte meg tanulmányait, s hamarosan a színház területén kötött ki. Mint korszakteremtő színházi rendező mindig szorosan kötődött a zenéhez, produkcióinak értékét ez is adta.
Róla már írtam egy többrészes sorozatot itt a blogban. Itt az ELSŐ RÉSZ, ami a leginkább foglalkozik kanizsai vonatkozásaival és pályakezdésével.

1891/92 és 1898/99 között a kanizsai piaristáknál tanult egy helybeli szőke fiú, Blau János, a köztiszteletben álló helybeli orvos fia. Érettségi után ő is orvosi egyetemet végzett és elhunyt apja praxisát immár BALLA JÁNOS néven folytatta. Már gimnazistaként jeles zongorista volt, orvosként pedig valóságos házi zongoraművésze lett Nagykanizsának az 1910-es, 1920-as években. Tervezem, hogy önálló posztot írok róla. Mert megérdemli...

Az 1893/94-es tanévben volt első osztályos az Eötvös téri épületben PIKÉTHY TIBOR. A váci székesegyház későbbi kiváló orgonaművész-zeneszerzője csak az alsó osztályokat végezte nálunk, apja korai halála után elköltöztek Kanizsáról. Már neves és tekintélyes művészként 1928-ban járt újra városunkban, amikor őt hívták meg, hogy játékával avassa fel az Alsótemplom új orgonáját. 

Szintén az Eötvös téri épületben volt első osztályos 1898/99-ben KRÁTKY ISTVÁN. Gimnáziumi tanulmányai mellett Hofrichter Emmától hegedülni is tanult, s végig tagja volt iskolája ének- és zenekarának. Főjegyzőként, majd polgármesterként nagyon sokat tett Nagykanizsa zenei életéért, s amennyire ideje engedte, az aktív muzsikálást sem hagyta abba. Róla hamarosan külön posztot tervezek írni.

Az 1898/99-es tanévben kezdte meg gimnáziumi tanulmányait JAKOBY ANTAL és 1907-ben már az új, Sugár úti épületben érettségizett. Nagyszerű hangversenyénekes és korszakos énektanár vált belőle, híres operaénekesek nevelője. Dalestjei a fővárosban mindig eseményszámba mentek, így nagy jelentőségű volt, amikor a 20-as években Kanizsán is több koncertet adott. Róla is tervezek egy külön írást.