Muzsikus sírok a kanizsai temetőben 2.

Tavaly ilyenkor blogbejegyzés formájában már tettünk egy virtuális sétát a nagykanizsai köztemetőben, de még van több olyan sír, amelyet érdemes felemlíteni és érdemes nemcsak virtuálisan felkeresni azoknak, akiknek fontos városunk múltja.

Az első síremlék alatt tulajdonképpen nem is muzsikus nyugszik - ám művészi fokon hegedült, több koncerten is fellépett. Később Nagykanizsa életében betöltött szerepéből adódóan nagyon sok jót tett zenei életének fejlesztéséért, különös tekintettel az 1926-ban megalapított Városi Zeneiskolára. Ám ahhoz, hogy például ennek az intézménynek, vagy a városi szimfonikus zenekarnak felmérje a jelentőségét és lehetőségeihez képest segítse működését, nagyon sokban hozzájárult, hogy ő maga is gyakorlatilag profi szinten muzsikált.

Dr. Krátky István (1888-1956) polgármesterről van szó. Gondolom, síremlékét sok kanizsai ismeri, hiszen nagyon központi helyen nyugszik - legalább most méltó helyen, az élete utolsó tíz-tizenkét évében elszenvedett tragikus méltánytalanságok után:

Dr. Krátky István - Kripta I. 1. sír

Klatt Aurél (1913-1971) nyughelye következik, aki a Városi Zeneiskola egészen csodálatos képességű zongoratanára volt, gyakorlatilag koncertképes zongoraművész. A pozsonyi születésű fiatalember a prágai zeneakadémián szerzett diplomát. A nehéz évek az ő életében is a második világháború környékére estek és 1947 körül értek véget azzal, hogy városunkban sikerült letelepednie. Zeneiskolai tevékenysége méltó volt az intézmény első nagy korszakának legnagyobb pedagógusaihoz. Sajnos idejekorán, 58 évesen halt meg súlyos betegségben, nagy veszteségére városunk zenei életének. Két méter körüli délceg alakjára talán még vannak, akik emlékeznek Kanizsán...

Klatt Aurél - III. parcella 8. sor 24. sír

Sétáljunk el a Tardos-házaspár sírjához is. Közülük a feleség, Tardos Lászlóné Klacskó Erna (?-1985) volt a hivatásos muzsikus, 1952-től zeneiskolánk gordonka-tanára és a kanizsai szimfonikus zenekar első csellistája. Ő élesztette fel újra városunkban a gordonka tanítását, több növendéke került zenei pályára. Férje, dr. Tardos László (1911-1982) orvos volt, mellette gyakorlatilag profi mélyhegedűs. 1940-ben Szegedről került Nagykanizsára, mert ő lett az akkor felállított malária-állomás vezetője. Szegeden már komoly tapasztalata volt a kamarazenélésben mint a Szegedi Vonósnégyes tagjának és Kanizsán is évtizedeken keresztül erősítette a szimfonikus zenekart. Két-három éve jártam utoljára sírjuknál, az alábbi fénykép is akkor készült. Nem tudom, azóta történt-e változás, akkor Tardos Lászlóné neve nem volt felvésve a sírkőre, de egészen biztosan ott nyugszik ő is férje mellett.

Dr. Tardos László és felesége - VII. parcella 1. sor 22. sír

Sétánk végén egy kicsit kalandozzunk el más zenei műfaj felé is. Utolsó állomásunk Torma Antal (1894-1962), azaz a közkedvelt Torma Tóni cigányprímás sírja. Zenész családba született, apja a 19. század végétől volt városunk ismert prímása. Sőt, Kanizsán az idők folyamán több Torma nevű cigányzenész is működött. Bevallom, mivel a sírkövön nincsenek évszámok, azt nem tudom, hogy az "Id. Torma Antal" felirat még a 19. század végétől működött prímást jelenti-e és az ifjabb pedig az ő 1962-ben elhunyt fiát, vagy a 62-ben elhunyt Tormát értik "idősebb" alatt, mert neki is lehetett Antal nevű fia... Talán egyszer ez is kiderül.

Torma Antal - VIII. parcella 1. sor 7. sír

Temetői sétánkat két olyan sírral fejezzük be, amelyeket korábban már megmutattam az életüket feldolgozó blogbejegyzésekben. Most emlékeztetőül ide linkelem őket.

Az első Erdősy Eugénia (és családja) síremléke. A primadonna 1886-ban Berlinben követett el öngyilkosságot, ám kívánságára szeretett Nagykanizsáján helyezték örök nyugalomra.

ERDŐSY EUGÉNIA SÍRJA  ("A" tömb 8. sír)

A másik síremlék, amelyet már egyszer megmutattam, a majdnem száz évvel később elhunyt Rácz Alajosé, a kanizsai zeneiskola kedvelt tanáráé.

RÁCZ ALAJOS SÍRJA az idelinkelt blogbejegyzés végén látható (XXVII. parcella 11. sor 7. sír).

Jövőre folytatom...

És a bejegyzés végére egy gyönyörű Mozart-andante (kicsit még salzburgi emlékeim jegyében):