Ádám, Sigmund Romberg édesapja 6.

2012. augusztus 26., vasárnap

0 megjegyzés
Legutóbb Rosenberg Ádámról mint zeneszerzőről szóltam. Ő azonban nem csak az asztalfiókjának dolgozott, hanem Kanizsára 1881-ben hazatérve belevetette magát szülővárosa zenei életének felpezsdítésébe. Zeneiskolájának és hangszerkereskedésének sínre állítása után, amelyek megélhetését voltak hivatva biztosítani, önzetlen tevékenységbe kezdett. Maga köré gyűjtötte a városban élő zenekedvelőket, profi és amatőr muzsikusokat és tervbe vették egy énekkar és egy zenekar megalapítását "zenetársaság" címszó alatt.

Kanizsán volt már korábban egy énekkar, az 1862 őszén létrehozott Kanizsai Dalárda. Egyszer majd ennek is megírom a történetét. Most összefoglalásként annyit, hogy miután első karnagya tragikus hirtelenséggel meghalt, egymást váltották a zenei vezetők. Az együttes az 1880-as évek elejétől már csak "hangfogóval" működött és hamarosan meg is szűnt. Zenekara állítólag már az 1840-es években is volt a városnak, de nagyon kevés forrás szól róla és Ádám idejére, ha tényleg volt is,  valószínűleg már régen elfelejtették.
Így Ádám, egész röviddel azután, hogy 1881-ben hazatért Glasgow-ból, máris lépéseket tett egy ének- és zenekar alapítása érdekében.
A Zala 1881. szeptember 14-i száma adott hírt először e törekvésről:

Zene- és dalegyesület. Városunkban dicséretes mozgalom indult meg egy zene- és ezzel kapcsolatos dalegyesület megalakítása érdekében. E hó 8-án ugyanis körülbelül 25 zenekedvelő egyén gyűlt össze, hogy ily egyesületnek megalapítása fölött tanácskozzanak. Miután a jelenvoltak részéről egy ily egyesületnek megalapítása szükségesnek és célszerűnek mondatott, a behívók Kartschmaroff, Grossmann Ignác, Rosenberg Ádám és Práger Béla urak indítványozása folytán a jelenvoltak abban állapodtak meg, hogy a szükséges előkészületek megtételére, a tagok gyűjtésére, egyleti helyiség megszerzésére sat. egy héttagú bizottságot választanak. A héttagú bizottság azonnal megválasztván, az előértekezlet véget ért. – Városunkban, a hol annyi zeneértő és zenekedvelő egyén sajnálatos és érzékeny hiány ily alakítani szándékolt egyesület s azért a kezdeményezőket üdvözöljük kívánva, hogy fáradozásukat mentül előbb siker koronázza, s az egyesület, melynek városunkban szép jövője van, mentül előbb megalakulhasson s a közönségnek mentül több élvezetet szerezzen.

Egy nappal később a Zalai Közlöny a következőket írta:

Ének- és zene-egylet szerveztetik előnyösen ismert kitűnő műzene értő Rosenberg Ádám úr kezdeményezése folytán. Bizottsági tagok az előleges intézkedések megtételére kezdeményezőn kívül: Grossmann Ignác, Grünhut Henrik, Kartschmaroff Leon, Ollop Imre, Rózsavölgyi Antal, Szalay Károly és Weiss Hugó. Örvendünk a szép és nemes cél tettlegesítésén, bizonyára számos és élvezetes zeneestélylyel gyönyörködtetik közönségünket.

Érdemes szemügyre vennünk néhányat az említett személyiségek közül. A kezdeményező Rosenberg Ádám mellett még Kartschmaroff Leó volt a társaságban igazi profi muzsikus, a kanizsai zsinagóga csodálatos bariton hanggal megáldott kántora, aki posztján 1867-től 51 évig (!) működött s az évtizedek alatt mondhatni európai hírre tett szert. Ő már a Kanizsai Dalárda körül is tevékenykedett. Grossmann Ignác piarista tanár volt, a gimnáziumi énekkar vezetője sajnos 1882 szilveszter napján fiatalon elhunyt. Práger Béla a város zenei életéért sokat tevő gyógyszerész, Grünhut Henrik gazdag zenekedvelő gabonakereskedő volt, mindketten a zenei élet helyi mecénásainak tekinthetők.
Csak zárójelben jegyzem meg: a korabeli Kanizsa toleráns szellemét jól mutatja, hogy a piarista tanár gond nélkül együttműködhetett a zsinagóga kántorával és a többiekkel a város zenei életének felpezsdítésében. És ez nem elszigetelt jelenség volt...

A Zala ez év november 9-én már jelentette, hogy:
A vegyes dalegyesület városunkban megalakult, és mint értesülünk, működését már megkezdette, mely egyelőre a szorgalmas tanulásból és gyakorlásból áll. Azon reményünknek adunk kifejezést, hogy ez az egyesület most már komoly irányban fog haladni és mélyebb gyökeret fog verni városunk társadalmi életében, mint azt az eddigi ilynemű egyesületekről mondani lehetett.

Az új dalárda első fellépésére 1882 augusztus közepén került sor, Rosenberg Ádám vezényletével a kanizsai önkéntes tűzoltóegylet ünnepélyes zászlóavatásán, amelyet  kétnapos (!) ünnepségsorozattal tettek emlékezetessé.
Érdekes módon, papíron ekkor még megvolt a húsz éve alakult Kanizsai Dalárda. De úgy tűnik, Rosenberg Ádám és társai nem ezt a formációt vették át, mert a helyi sajtóban az ő kórusukról mint újonnan alapítottról emlékeznek meg. Persze, átfedések lehettek a tagságban, annál is inkább, mert ebben az időben az öregebbik dalárda már nem nagyon lépett fel. S aztán a végeredmény az lett, hogy mindkét kórus eltűnt...


Kanizsa zenei élete megújulásának valamivel később jött el az ideje, a másfél évtizeddel később megalakult Irodalmi és Művészeti Kör tevékenysége révén (nekik is csak második nekifutásra sikerült, de erről majd máskor).
Rosenberg Ádám énekkarának néhány szórványos szereplése után az egész kérdéskör eltűnt az akkori Kanizsa sajtójából. A tervezett zenekar még eddig sem jutott el. Pedig Ádám remélhette, hogy ilyen társakkal és hosszú távon saját zeneiskolájának neveltjeiből, illetve a gimnáziumi ének- és zenekarban résztvevőkből megizmosodhat a kezdeményezés, ez mégsem történt meg. Az okokat nem ismerjük, illetve egyet talán, ami, ha nem is a fő ok volt, de közrejátszhatott: ez pedig, mint már említettem, a gimnáziumi zenetanár 1882 végén bekövetkezett váratlan halála alig néhány napi betegeskedés után. Rosenberg Ádám még ekkor sem adta fel. A Zala 1888. január 29-i számából származik a következő híradás:


Gyermek előadás. Rosenberg Ádám zenetanár egy nagy gyermekzenekart állított össze, mely felszerelve minden gondolható hangszerrel febr. hó 5-én vasárnap d. u. 3 órakor a „Casinó” dísztermében a nyilvánosság elé fog lépni. Ezen főkép a gyermekek részére nemcsak érdekes, de tanulságos előadást ajánljuk a szülők figyelmébe.

A hangverseny le is zajlott szép sikerrel, majd több hasonló rendezvényről is hírt adott a kanizsai sajtó. E törekvés azonban hosszú távú eredményre már nem vezethetett, hiszen az ekkorra már családos Ádám 1891 tavaszán anyagi okokból Beliscsére költözött.

Legközelebb Rosenberg Ádámról mint zongoristáról és hangversenyrendezőről  írok.

Hallgassunk egy kis korabeli zongoramuzsikát, szerintem Ádámunk is játszott és tanított ilyesmiket:
 

Tolnay Klári és a zene

2012. augusztus 20., hétfő

0 megjegyzés
Közelmúltbeli mohorai látogatásom kapcsán ebben a blogomban is írtam Tolnay Kláriról, aki ugyan elsősorban prózai színésznő volt, de remekül énekelt is. Nagyrészt emlékezetből próbáltam meg áttekinteni a nagy művésznő kapcsolatát a zenével. Azóta hozzájutottam a Tolnay Klári egyes szám első személyben című könyvhöz, most abból szeretném kiegészíteni a múltkor írottakat.

Említettem, hogy gyermekkorában otthon szoktak muzsikálni, most pontosabb információkkal is szolgálhatok erről.

Helyszín: a mohorai családi kúria, amit képen is meg tudok mutatni, bár éppen átalakítás alatt állt az épület, amikor ott jártam:



A ház előtti gesztenyefákat Tolnay Klári ültette, már jóval később :)
Itt élt a kis család: apja, Tolnay István, aki egy 400 holdas birtokon gazdálkodott, gyönyörű édesanyja, bátyja, György és ő maga, aki kislányként még a Rózsi keresztnévre hallgatott.

Átadom a szót Tolnay Klárinak:

Téli estéinkről is meg kell emlékeznem. Akkor persze még nem volt se rádió, se televízió. De volt zongoránk és voltak hegedűink. Apám és bátyuskám hegedült, anyám és én zongoráztunk, énekeltünk.
A nyolcszobás kúria ebédlője volt a "koncertterem". Mari, a mindenes éppen hogy eltakarította a vacsoraedényeket, minden este kamarazenekarrá szerveződtünk. Anyánk (koncertmester, zongorista és énekes) hetekre előre elkészítette a házi muzsikálás műsorát. Kvartettünkben az volt a gyönyörűen szabálytalan, hogy minden művet mohorai hangszereinkre alkalmaztunk, rengeteget rögtönöztünk. Gyermekkorom fantasztikusan szép és harmonikus pillanatai voltak ezek. [...]
1924 decemberében stílusosan Schubert: A téli utazás című sorozatának egyik kvartettje szerepelt a programon. Zenéltünk, énekeltünk. Hangom ezen az estén kissé akadozó, rekedtes volt. Anyám gyakorlott simítással kiderítette, lázam van. Ágyba dugott volna, de könyörögtem, játsszuk végig a számot.

Tolnay Klárinak 14 éves korában el kellett hagyni Mohorát, ami a paradicsomot jelentette számára, mert tapasztalat hiányában édesapjának nem "jött be" a gazdálkodás. Váltott, családját Debrecenbe költöztetve s mérnöki tudását hasznosítva városi tűzoltótiszt lett.

Visszaadom a szót Tolnay Klárinak, de csak egy mondat erejéig:

Debrecenben hála szüleim áldozatvállalásának folytathattam zongoratanulmányaimat, mohorai énekhangomnak Hoór Tempis Erzsébet lett a pallérozója.

Ez az információ meglepett, eddig nem hallottam, hogy Hoór Tempis Erzsébetet emlegessék Tolnay Klárival kapcsolatban, viszont megmagyarázza későbbi sanzonénekesi csodálatos teljesítményeit. Hoór Tempis Erzsébet legendás magánének-tanár volt: 1924 és 1947 között a debreceni zenede énektanszakát vezette, majd Tóth Aladár meghívására az Operaház énekmestere lett. Olyan énekesek kerültek ki a keze alól, mint például Neményi Lili, Réti József, Déry Gabriella.

Ismét Tolnay Klári:
Hoór Tempis Erzsébet szépnek ítélve énekhangomat, beajánlott a debrceni színház kórusába. Természetesen nem állandó szereplőként, hanem amolyan kisegítő énekesként. A Carmen nagy létszámú személyzetet igényelt, a dohánygyári munkáslányok csapatát erősítettem. Még ekkor sem merült fel bennem a színészi pálya.

Ekkor következett el a nevezetes pesti tartózkodás, amely megváltoztatta sorsát. Ennek az utazásnak is köze van a zenéhez, ismét Tolnay Klári mesél:

Az én jó szerencsém gyorsvonati első osztályon érkezett a debreceni pályaudvarra.
Bókay János a mára méltatlanul elfeledett szellemes, könnyed stílusú író felesége unokatestvérem volt. Nos, az író és Lányi Viktor lerándult hozzánk Debrecenbe.

Újra magamhoz ragadom a szót, tájékozódjunk kicsit, ki is volt Lányi Viktor: zeneszerző, író, műfordító. A Pesti Hírlap zenekritikusa, de írt a Nyugatba is. 1910-től a Terézkörúti Kabaré zenei vezetőjeként nagy magyar költők verseire írott dalai, ahogy a Magyar színházművészeti lexikon fogalmaz, irodalmi jelleget adtak a kor kabaréjának. Műfordítóként rendkívül magas szinten ültette át magyarra Verdi, Puccini, Wagner operáinak librettóit.

Zongoráztunk nekik, ők is zenéltek folytatta a történetet Tolnay Klári. Anyámmal két hangra előadtunk egy Schubert-dalt. Lányi megfontoltan hallgatott bennünket, majd élénken megszólalt:
Kár ezért a kislányért itt vidéken. Miért nem külditek föl Pestre?
Helyben vagyunk! folytatta Bókay, majd az apámra nézett. Küldjétek fel hozzánk a kislányt. Nálunk van hely. Színházba, koncertre visszük, bálozzon, lásson világot, mielőtt állásba dugjátok.

Így ült vonatra a 19 éves Tolnay még mindig Rózsi , s a fővárosban új tapasztalatokkal, élményekkel gyarapodva határozta el, hogy színésznő lesz.

Befejezésül nézzük meg a dohánygyári munkáslányok jelenetét egy francia nyelvű Carmen-előadásból. Valaha Tolnay Klári is állt ebben a jelenetben színpadon Debrecenben :)

Ádám, Sigmund Romberg édesapja 5.

2012. augusztus 14., kedd

0 megjegyzés
Bár túl vagyunk világhírű fia születésének 125. évfordulóján, még mindig adós vagyok Rosenberg Ádám nagykanizsai tevékenységének további részleteivel, pedig már több folytatást is írtam a témából. Nem gondoltam, hogy ennyihez lesz munícióm :)

Mostani írásom végére készítek egy gyors tartalomjegyzéket; így, akit érdekel, könnyebben visszaolvashatja a korábbi részeket, mint ha a címkék között keresgél.

Legutóbb Sigmund Romberg szülei találkozásáról, házasságáról írtam. Most folytassuk Rosenberg Ádám zenei tevékenységével Nagy-Kanizsa városában az 1880-as években. Az ő sokoldalú aktivitásából eddig magán-zeneiskolájáról és hangszerkereskedéséről számoltam be. Működésének további területei: zeneszerzés, fellépései zongoristaként, kórus- és zenekarszervezés, hangversenyrendezés, és, mint hab a tortán, jó humorérzékről tanúskodó részvételei városa társaséletében. E részterületek persze szorosan összekapcsolódnak.

Ma foglalkozzunk Rosenberg Ádámmal, a zeneszerzővel.

Nagy-Kanizsán töltött egy évtizedében több szerzeménye is megjelent nyomtatásban, valamennyi Fischel Fülöp (Fejtő Ferenc nagyapja) kiadásában. Zongorára írt magyar táncait akkori szokások szerint jeles kanizsai hölgyeknek ajánlotta. A hármas számút például gelsei Gutmann Vilmos feleségének. Itt van a szép, ízléses kiadvány címlapja:




Már többször szóba kerültek Rosenbergék kapcsán gelsei Gutmannék, mint a régi Kanizsa egyik legfontosabb és legbefolyásosabb családja. A zenedarab ajánlásának apropójából próbáljunk a végére járni a két család kapcsolatának. Házasság révén kerültek rokonságba, sógorságba-komaságba. A dinasztiaalapító Gutmann Simon felesége Strasser Nanetta, korábbi főnökének lánya volt, és Sigmund Romberg nagyapja, Rosenberg Zsigmond orvos is Strasser lányt vett el feleségül, Franciskát. Amikor az ő fiuk, Ádám 1843-ban megszületett, a születési bejegyzésben a koma, illetve tanú neve rubrikában a sógor, Gutmann Simon neve áll. Majdnem fél évszázaddal később Ádám fia, Sigmund Romberg születésekor ugyanebben a rovatban a Gutmann család következő nemzedékéből Henrik neve olvasható. E családi kapcsolat fogja majd Ádámnak és családjának Beliscsére költözését eredményezni.

De térjünk vissza a még Kanizsán élő Rosenberg Ádám zeneszerzői tevékenységeihez. A fenti magyar tánc számomra azért is emlékezetes, mert a kottáját felfedeztem egy online antikváriumban és meg is vásároltam. Hármas nagykanizsai kötődése (zeneszerzője, a hölgy, akinek a szerző ajánlotta, illetve kiadója) miatt a Thúry György Múzeumra hagyományoztam. De még előtte egy kitűnő kanizsai zongoratanárnő megtanulta és eljátszotta első könyvem bemutatóján :) Kifejezetten verbunkos ihletésű, hagyományos felépítésű, kellemesen játszható darabnak bizonyult, de szerintem kissé túl "jólfésült", nincs olyan belső tűz benne, mint ami ezt a stílust jellemezte. Persze már az 1880-as évek terméke, nem a stílus csúcskorszakában, hanem konszolidáltabb időkben íródott.

A zongoradarabok mellett Rosenberg Ádám komponált egy sorozat "kanizsai dal"-t Ollop Ernő verseire. A szövegíró is megérne egy blogbejegyzést, rendkívül érdekes figura volt, mondhatni a korabeli Kanizsa Hofi Gézája :)

Zalai Közlöny 1888. december 15.

Természetesen nem ez volt a teljes zeneszerzői termése Rosenberg Ádámnak, amit bizonyít, hogy az előbb megmutatott címlapon az Op. 26-os jelzés áll, de csak ennek a néhánynak találtam nyomát. Elképzelhető, hogy már Glasgow-ban is jelentek meg művei. Jó lenne hirtelen odakeveredni az ottani nemzeti könyvtárba és keresni Ádámunk nyomait. Neten már próbálkoztam, meg is találtam, hol lehetne előhívni például ottani napilapokat az 1870-es évekből, de csak érvényes glasgow-i olvasójeggyel lehet bejutni az adatbázisba...

Legközelebb Ádámról mint zongoristáról és hangversenyrendezőről mesélek.

Végül pedig itt van az ígért tartalomjegyzék a témával kapcsolatos korábbi írásokból:











Itt is Tolnay Kláriról

2012. augusztus 8., szerda

2 megjegyzés
Másik blogomban, az In memoriam Gábor Miklós címűben már két blogbejegyzésben is foglalkoztam Tolnay Klárival mohorai látogatásom kapcsán, hiszen két évtizeden keresztül – mondhatni – a színházban egymás legfontosabb partnerei voltak.

Amennyire tudom, zenés darabban egy alkalommal szerepeltek együtt, ez a Sakkmatt című vígjáték volt 1970-ben, Scribe: Egy pohár víz című darabjának Mészöly Dezső által átdolgozott változatában, amelyhez a dalokat Aldobolyi Nagy György írta.

Tolnay Klárinak nem ez volt az első találkozása a zenés műfajjal, ő jóval több ilyen produkcióban szerepelt, filmen és színházban egyaránt. Ellenben Gábor Miklós a korai Mágnás Miska után csak kifejezetten ritkán énekelt, s ezen idős korában többször is hangsúlyosan sajnálkozott...
Ebben a régi blogbejegyzésemben egyszer már áttekintettem az ő zenés szerepeit, esetleg érdemes újra átfutni :)

De térjünk vissza Tolnay Klárihoz. Gyerekként otthon édesanyja tanítgatta zenére: György bátyjával és szüleivel otthon kamarázni is szoktak – olvasható Párkány László könyvében. Úgy látszik, jó alapokat kapott, hiszen a korai filmdalok után remek sanzonénekes is vált belőle. Zongorája pedig látható a mohorai emlékházban...

Mazsolázzunk kicsit, mivel minden zenés szerepe, hangfelvétele nem férne bele egy blogbejegyzés keretébe. Itt van például a kifejezetten neki írt és férje, Ráthonyi Ákos által rendezett Katyi című film, amelyben visszatérhetett mohorai gyökereihez és ifjúkori palóc tájszólásához. Mint egy, valamikor az 1970-es években készült televíziós interjúban elmesélte, egy alkalommal, eredeti népviseletben az Operaház színpadán is fellépett a filmbeli dalokkal...





Dalra fakadt Jávor Pállal (Jaj, de szép kék szeme van magának), majd harminc év múlva Páger Antallal, ez volt a nevezetes Orchideák.




Még 1946-ban Halász Rudolf neki írta a Te vagy a fény az éjszakában-t. S hogy újra ugráljunk kicsit az időben, élete egyik legnagyobb sikere a Boldogság című dal volt, a Kései találkozás című kétszemélyes, Mensárossal játszott darab betétdala. Ehhez már Bródy János írta a szöveget :)

 

Mensárossal nemcsak színpadon játszott sokat különösen az 1970-es évek közepétől, de közös sanzonfelvételeik is készültek.
Mint a cukrot, vitték a Hungaroton által régebbi és új dalaiból összeszerkesztett – akkor még  – bakelit lemezt, amelyet aztán később CD-n is kiadtak. Amikor a mohorai emlékházban sétálgattam, a háttérben végig ez a lemez szólt.

Túllépve a kifejezetten énekes produkciókon, Tolnay Klári zenei kötődésű szerepe volt Déryné Széppataki Róza alakjának megformálása a filmvásznon, melyben énekhangját Gyurkovics Mária kölcsönözte. Valaha régen olvastam egy interjút a csodálatos operaénekesnővel, aki elmesélte, mekkora energiával és alázattal készült arra Tolnay, hogy szájmozgása, légzése, arcjátéka a lehető legtökéletesebben alkalmazkodjon az énekszólamhoz.
Szintén itt említhetjük meg a legendás Ők tudják, mi a szerelem című Hubay Miklós darabot, amiben Tolnay Klári Hector Berlioz régi nagy szerelmét játszotta, amint évtizedek múlva egyszer váratlanul találkoznak. Még fiatal volt, amikor Sinkovits Imrével, öregre maszkírozva hatalmas sikerrel eljátszották az egyfelvonásos darabot az Irodalmi Színpadon (1959), majd másfél évtized múlva, 1984-ben televíziós film is készült belőle.

Hát, ennyi jutott eszembe Tolnay Klári és a zene kapcsolatáról :) Az itt megnézhető/hallgatható részletek mellett természetesen nagyon sok minden hozzáférhető még kedvenc videomegosztó portálunkon, zenével és anélkül. Mazsolázzon belőle mindenki kedve szerint!