Ádám, Sigmund Romberg édesapja 2.

2012. május 17., csütörtök


Folytassuk ismerkedésünket Sigmund Romberg édesapjával, Rosenberg Ádámmal. Érdemes –– amennyire a források engedik –– részletesen foglalkozni vele, hiszen ő is muzsikus volt, ami nyilván befolyásolta fiát; de azért is, mert Ádám kapcsán bepillantást nyerhetünk az 1880-as évekbeli Nagykanizsa életébe: nemcsak zenei-, hanem társas-életébe is.

Amióta a múltkori első részt nyilvánosságra hoztam, egyértelműen kiderült, hogy Ádám valóban 1843-ban született – a múltkor még "benne volt a kalapban" az 1844-es év is, bár kisebb valószínűséggel. De most már biztos, hogy 1843 a helyes: az adat Horvátországból, Beliscséről érkezett, ahol, ahogy majd látni fogjuk, az 1880-as évek végétől élt a család.
Mint írtam, nem tudjuk, hogy Ádám hol végezte zenei tanulmányait, de egy biztos: zongorázott olyan szinten, hogy muzsikusként hosszabb időt töltött külföldön. Egy várost ismerünk, ahol biztosan élt és működött, ez pedig Glasgow. Ám gazdag nyelvismerete volt: beszélt franciául, olaszul, így gyanítható, hogy ezeken a nyelvterületeken is hosszabb időt töltött; természetesen beszélt angolul, illetve beszélte a Monarchia nyelvei közül a németet, a szerbet és a horvátot.

A későbbi cikkek alapján gyanítható, hogy külföldi időzései között Ádám azért haza- hazatért. Apja halálakor, 1866-ban nem egészen 23 éves volt. Hogy akkoriban itthon élt-e, vagy sikerült hazajönnie a temetésre, nem tudom, mivel a köszönetnyilvánítást csak az özvegy írta alá, amint korábban mutattam is.


1869-ben, 26 évesen Rosenberg Ádám már hirdette magát a Zala-Somogyi Közlönyben, mint kanizsai hangszerkereskedő:

Zongorák eladása. Ezennel értesítem a n. é. közönséget, hogy szerencsés vagyok az elsőbbrendű zongoragyárak bizományát bírni, melyszerint nálam a legjutányosabb gyári árakon lehet vásárolni, úgyszinte használttakat bevásárlok.
Rosenberg A. N.-Kanizsán, bizományos az Ehrbar, Bösendorf, Theidor stb. zongoragyáraknak.
(1869. július 17. 4. oldal)

Egy régi zongora a nagykanizsai Thúry György Múzeumban

Aztán egy évtizedig semmi hír nem volt róla a helyi sajtóban, majd 1881. szeptember 7-én ezt írta a kanizsaiak másik hírlapja:
Rosenberg Ádám úrról örömmel említhetjük, hogy az idén nem megy vissza Glasgowba, hol kitűnő zongoraművész hírében áll, hanem városunkban marad, a hol hallomásunk szerint zeneiskolát fog nyitni. Ennek városunk művészetkedvelő közönsége csak örülhet. (Zala, 1881. szeptember 7.)


Ebből a két mondatból a múltra nézve annyit le lehet szűrni, hogy az utóbbi időszakban Glasgow-ban élt, de közben évente hazalátogatott. Lehet, hogy ebben az időben is működött az 1869-ben hirdetett hangszerkereskedése, talán édesanyja és/vagy testvére(i) dolgoztak benne, de bizonyítékot egyelőre nem találtam rá. Később viszont újra találkozunk ezzel a tevékenységével is.


Mindenesetre tény, hogy 1881 körül, harmincas éveinek végén Rosenberg Ádám véglegesen hazatért, és ezzel elkezdődött szülővárosa zenei életében való részvételének gyümölcsöző korszaka.


Folyt. köv.! 

Mai zenénk Carl Czerny egy etűdje. A XIX. századi zongoristák az ő pedagógiai darabjain nőttek fel –– még Liszt Ferenc is!

0 megjegyzés: