Itt volt kislány Ruttkai Éva

2011. december 28., szerda

0 megjegyzés
Amikor legutóbb Budapesten jártam, nagy örömömre belefutottam Ruttkai Éva emléktáblájába. Nem volt nehéz ráakadni, mert a ház, amelynek homlokzatát ékesíti, az Erzsébet körúton, a mostani Madách Színház szomszédságában áll (a házszáma 27.), de én már régen jártam arra, így csak most fedeztem fel. És bár Ruttkai Éva nem elsősorban zenei téren nevezetes, de mint csodálatos színművész a világon mindent tudott, így énekelni is, ezért gondoltam, hogy nagyon itt van a helye egy zenei blogban. Egyúttal megemlékezem róla névnapja és születésnapja kapcsán. Ezek az ünnepei szinte teljesen egybeestek számára a karácsonnyal, aminek nem igazán örült:

Film Színház Muzsika 1958. 52.


 Először is megmutatom a házat. Itt a főhomlokzata:



és a belső udvar egy kis szelete:


Miután kiléptünk a kapun,


olvassuk el az emléktáblát:


Itt van Ruttkai Éva és Iván abból az időből:

Film Színház Muzsika 1979. 47.

A fénykép ne vezessen félre bennünket: nem ilyen jómódban élt a család, sőt... A szép ruhák színházi jelmezek.

El kellett volna még sétálnom a Garay utcába, ugyanis Ruttkai Éva a 29-31. szám alatt született 1927. december 31-én, majd egyszer máskor feltétlenül megteszem. A család gyakran költözködhetett, mert közben laktak még a Dob utca 108-ban is; az előbb látott körúti emléktábla szerint pedig a 30-as években már az Erzsébet körúti hatalmas bérházban éltek.

Van még egy emléktáblája Ruttkai Évának Latinovits Zoltánnal közösen a II. kerületben. ITT megtekinthető.


Mai filmrészletünk a Filmmúzeum televíziós csatorna összeállítása Ruttkai Éváról, amely természetesen elsősorban filmes szempontból tekinti át a pályáját. Érdemes megnézni, mert sok ritka archív felvétel szerepel benne, még gyermekszínészként is láthatjuk!

Ave Maria, avagy Hogyan lett társszerző Bach és Gounod?

2011. december 21., szerda

4 megjegyzés
A karácsonyi időszak gyakran játszott zenedarabja a Bach és Gounod nevével fémjelzett Ave Maria. Hogyan is jött létre ez az érdekes társszerzőség, amelyben Bach a kíséretért, Gounod pedig a föléje applikált dallamért "felelős"?


Johann Sebastian Bach (16851750) monumentális életművének egyik nagy pillére Wohltemperiertes Klavier címmel publikált kétkötetes sorozata. Pontos címe magyarra fordítva: A jól hangolt zongora, azaz prelúdiumok és fúgák minden egész- és félhangról. Ez azt jelenti, hogy a kötetek a következőképpen kezdődnek:
Prelúdium és fúga, C-dúr
Prelúdium és fúga, c-moll,
majd folytatódik a sorozat Cisz-dúrban, cisz-mollban, D-dúrban, d-mollban, és így tovább, félhangonként felfelé araszolva az oktáv minden hangjára építhető dúr, illetve moll hangnemben. Ez összesen 2x24 művet jelent. Az első sorozatot Bach az 1720-as évek elején Köthenben írta, majd két évtized múlva Lipcsében komponálta a második kötet darabjait.
Minket közelebbről az első sorozat első darabjának preludiuma érdekel, hallgassuk is meg eredeti formájában:



Az Ave Maria "társszerzője", Charles Gounod (18181893) jó két évszázaddal később kapcsolódott a történetbe.A művészcsaládból származó Gounod ifjan elnyerte a nevezetes Római díjat, melynek keretében két évet tölthetett ösztöndíjjal Rómában. Ott különösen nagy hatást gyakorolt rá az egyházi zene, mindenek felett Palestrina olyannyira, hogy később néhány évig papnak készült. Zenész pályakezdésként 1842-ben orgonistaként helyezkedett el, s mellette operákat kezdett komponálni. A sikerre jócskán várnia kellett, ám valószínűleg megérte: 1859-ben mutatták be Faust című operáját, amivel egycsapásra beírta magát nemcsak a francia, hanem az egyetemes zene történetébe is. Igaz, későbbi műveivel, bár nagy mesterségbeli tudással és igazi francia dallamgazdagsággal komponálta őket, a Faust sikerét nem tudta sem elérni. Ám nagy tekintélyű szereplője maradt hazája zenei életének, s a Faustot bemutatása óta egyik fontos nemzeti operájukként tartják számon a franciák, s az egész világon az operarepertoár törzsanyagába tartozik.


De térjünk rá végre az Ave Mariára. Születését maga Gounod mesélte el Munkácsy Mihálynak, s a tanú Bloch Józsefnek. Bloch, a kitűnő magyar hegedűművész és pedagógus a történetet szerencsére továbbadta, s az megjelent a Zenei Szemle című folyóirat 1918. évi 5. számában.



Előzményként Bloch elbeszélte, hogy ifjú korában Párizsban, ahol zenei tanulmányait végezte, rendszeres látogatója volt Munkácsy Mihály fényes palotájának abból a célból, hogy házimuzsikáljon a festőművész feleségével (nyilván így keresett némi zsebpénzt a megélhetéséhez). Egy alkalommal Munkácsyné megkérte, hogy muzsikálás helyett inkább menjen be férjéhez a műterembe, aki nem érzi jól magát, és egy honfitárs, akivel tudna magyarul beszélgetni, bizonyosan felvidítaná. Így is történt. Néhány percnyi beszélgetés után megjelent az inas és jelentette: "Monsieur Gounod". Bloch Józsefet lenyűgözte az idős Gounod egyénisége, szelídsége, szeretetreméltósága és különösen megmaradtak emlékezetében azok a szavak, amelyekkel Gounod elmesélte Ave Mariájának születését:

Mint fiatal muzsikus a rajongásig szerettem Bachot; ma is szeretem és bámulom, de akkor különösen imádtam és istenítettem, főleg a preludiumait és fúgáit. Ahogy így gyakran az első számú Preludiumba elmélyedtem, olykor egy különös érzés vett rajtam erőt úgy éreztem, mintha ott hiányoznék valami, mintha egy burkolt, elrejtett dallam lakoznék benne, melyet csak ki kell hámozni, mely napvilágra kívánkozik. De hosszú ideig visszaszorítottam ezt a gondolatot, mert végre is Bachot javítani vagy kiegészíteni csak nem lehet! És mit szólna ehhez a világ? Sokáig magamba fojtottam a dolgot, míg egyszer csak mégis fölülkerekedett, erősebbnek bizonyult és kitört. Én hamarosan leírtam, de a hangjegyeket gondosan elrejtettem, csak néha-néha vettem elő és danolgattam el magamnak. Egyszer azonban Vieuxtemps, ki akkoriban még fiatal művészjelölt, de már kitűnő hegedűs volt és kivel gyakran együtt zenéltem, valahogyan meglátta nálam és felkért, hogy játsszam el vele. Eleinte vonakodtam, de később mégis engedtem, mert nagyon kíváncsi voltam, hogy ő mit szól hozzá? Vieuxtemps-nak roppantul tetszett a Preludium fölé rakott dallam és bár hevesen tiltakoztam a nyilvánosság elé való hozatala ellen, utóbb mégis rábeszéltettem magam és kiadásába beleegyeztem. Így jött létre az Ave Maria.


Gounod 1859-ben
A szakirodalom szerint 1853-ban született meg Gounod-ban a dallam Bach C-dúr prelúdiuma fölé, majd 1859-ben lett belőle az az Ave Maria, ahogy mára ismerjük. Arról sajnos nem szólt Bloch, vagy nem mesélte el Gounod, hogy az Ave Maria latin szövege véletlenszerűen illett-e rá Gounod dallamára, vagy már eredetileg erre a szövegre gondolva szólalt meg benne ez a dallam.

Bach és Gounod közös műve azóta világkarriert futott be. Rengeteg változatban létezik, énekelve és különböző hangszeregyüttesekre alkalmazva, néha bizony elég giccsesre hangszerelve... Nekem leginkább azok az előadásai tetszenek, ahol nem nyúltak Bach eredeti prelúdiumához, mint például itt:



Ezzel a szép zenével kívánok minden kedves Olvasómnak boldog karácsonyi ünnepeket!

Hangszerek = gyógyszerek?

2011. december 17., szombat

0 megjegyzés
Régóta közismert, hogy a zene gyógyító hatással is rendelkezik. Jó száz évvel ezelőtt egy dr. Gordon nevű havannai orvos közzé is tette megfigyeléseit, miszerint egyes hangszerek hangja más és más betegségre van jó hatással.

Itt van néhány szemelvény a derék orvos receptkönyvéből, melyet 1911-ben A Zene című folyóirat osztott meg olvasóival, ebből idézek. Alkalmazásukkal próbálkozni már csak azért is érdemes, mert ha az adott betegségre nem is használ a zene, káros mellékhatása sincs :)

HEGEDŰ: jótékonyan hat a melankóliára és a hipochondriára.
MÉLYHEGEDŰ: csodás hatása van idegbetegekre, kimerültekre és miszticizmusra hajló egyénekre.
HÁRFA: sikerrel gyógyítja a hisztériát.
FUVOLA: kezdődő tuberkulózist és szerelemben csalódott kedélybetegeket egyaránt gyorsan meggyógyít.
OBOA: sorscsapás vagy szerencsétlenség folytán kizökkent kedélyeket állít helyre és rendbe hozza a kezdődő agybántalmakat.
KLARINÉT: felvidítja a lehangolt kedélyű embereket.
TROMBITA: üldözési mániában szenvedőknek ajánlható.
ANGOLKÜRT: csillapítja a hirtelen haragot és nagyszerű elzsírosodás ellen is.

És akkor most milyen hangszert hallgassunk, mivel illusztráljam az előzőeket? Talán nem árt meg egy kis hárfaszó, hogy ne legyünk hisztériásak:



Majd egy kis angolkürt, amit szólóban amúgy is ritkán hallhatunk; a jó Gordon doktor úr szerint fogyókúrás hatása is van :)



Befejezésül pedig a halhatatlan trombitaművész, Maurice André minden olvasómat megszabadítja üldözési mániájától :)



Lehet tovább próbálkozni és tapasztalatokat gyűjteni a nem említett hangszerek gyógyhatásairól is!

A legközelebbi alkalomra visszakomolyodom és újra Erdősy Eugénia következik, még mindig van róla mondanivalóm...

A szűz primadonna 16.

2011. december 11., vasárnap

0 megjegyzés
Legutóbb ott hagytam abba az események ismertetését, hogy a berlini búcsúztató után Eugénia koporsója vasúton érkezett meg Nagykanizsára. Mint a Zala című újságban olvasható volt:
A szerencsétlen véget ért kedves művésznő Berlinből hazaszállított tetemeit szept. 16-ikán a reggeli órákban hozták be a déli vasúttársaság indóházából. [Azaz a mai nagykanizsai vasútállomásról. Mindez történt 1886 szeptemberében, hogy képben legyünk.]

Lássuk először a család által kiadott gyászjelentést:
Erdősy-Biba Nándor és neje, valamint Erdősy-Biba Kornélia, Erdősy-Biba Bálint ugy az összes rokonság nevében szomorodott szívvel jelentik felejthetetlen testvérük, illetve sógornője és rokonuk Erdősy-Biba Eugeniának, opera- és operette ének-művésznőnek folyó évi szeptember hó 9-én életének 27-ik évében Berlinben történt gyászos kimultát. A boldogultnak hült tetemei f. évi szeptember hó 16-án délután 4 órakor fognak (Battyány utca 2-ik számú házból) Hild S. I. nagy-kanizsai temetkezési vállalata által a helybeli r. kath. sírkertben a családi sírboltban örök nyugalomra tétetni. Az engesztelő szent-miseáldozat f. évi szeptember hó 17-én d. e. 10 órakor fog a Szt.-Ferencz rendiek plebánia templomában az Urnak bemutattatni. Kelt Nagy-Kanizsán, 1886. szeptember hó 14-én. Áldás és béke hamvai felett!

E gyászjelentéséből tudjuk, hogy a gyászház, ahol a búcsúztatás zajlott, a Batthyány utca 2. számú épület volt, amely egyébként ma is létezik:

Itt gyülekezett szinte egész Kanizsa 1886. szeptember 16-án...


A klasszicista lakóházat dr. Tersánczky József járási tisztiorvos a XIX. század közepén építtette s évtizedeken át lakta 1888-ban bekövetkezett haláláig. Valószínűleg itt béreltek lakást Erdősy Eugénia kanizsai családtagjai, három élő testvére, Nándor, Bálint és Kornélia közül legalább egyikük. Szerintem édesanyjuknak is itt lehetett az állandó lakása, amikor egyáltalán Kanizsán volt és Eugénia ide látogathatott haza a színházi szünetekben, legalábbis a halála előtti három-négy évben. Ezt abból gondolom, hogy a Zala című hírlap 1883. szeptember 15-i számában megjelent egy bizonyos Virághegyi József verse Erdősy Eugéniához. Ez a titokzatos költő szerintem azonos Tersánczky doktor József nevű fiával. Hogy miből gondolom ezt, hamarosan megokolom, de előbb lássuk a verset:

                    Virághegyi József: E-y E-a művésznő emlékkönyvébe

                    Távol a Hontól övedzi neved’ dicsfénye a hírnek,
                    Mert űzi itt ármány s érdek a Múzsa fiát.
                    Mégis e dicsfényből koszorút fűztél a Hazádnak:
                    Fény az, amit Te sötét fondorokért fizetél.

Szerintem a Batthyány utcai házban barátkozhatott össze ifjabb Tersánczky a szép énekesnővel; biztosan beszélgettek, Eugénia mesélhetett neki a pálya, az érvényesülés nehézségeiről, a színházi intrikákról és ez ihlette a verset.
S azért gondolom még, hogy Virághegyi azonos ifj. Tersánczkyval, mert Eugénia halálakor szintén jelent meg egy rövid vers, de ez már ifj. Tersánczky József neve alatt, amely stílusban nagyon hasonlít a korábbi vershez. Rímelnek a verscímek is: az első Eugénia emlékkönyvébe, a második emlékkövére.
Szerintem ez a kétsoros az egyik legszebb megemlékezés Eugéniáról. Ifjabb Tersánczky egy kicsit (vagy nagyon?) szerelmes is lehetett Eugéniába...
Olvassuk el most együtt ezt a második verset a Zalai Közlöny 1886. szeptember 25-i számának címlapjáról:





Ide is gépelem, ha valaki nehezen olvasná:

Csillag voltál... Csillag az égboltról ha lehullott:
      Egy szaladó fényív messze utána ragyog...

A Zala című kanizsai hírlap így tudósított Eugénia búcsúztatásáról és a temetésről:

A temetés délután 4 órára volt kitűzve. Már ezt megelőzően roppant néptömeg állta el a közeli utcákat s a halottas ház udvarát, hol különösen a hölgy közönség volt igen nagy számban képviselve. A részvét a legőszintébb módon nyilatkozott a felejthetetlen bájos művésznő szülővárosa részeről.[...]
A beszentelés és egy megható gyászdal eléneklése után megindult a beláthatatlan közönség a temető felé. A sírnál a berlini „Magyar Egyesület” koszorúját Bátorfi Lajos helyezte el a következő beszéd kíséretében: „Tisztelt gyászoló közönség! Még egy percet. A berlini „Magyar Egyesület” felkért, hogy e gyász szertartáson képviseljem, és nevében felejthetetlen színművésznőnk Erdősy Eugénia sírjára koszorút helyezzek. Midőn e szomorú megbizatásnak eleget teszek, szívem égető fájdalma között reszkető ajkamra a szót azon tudat adja, hogy a dicsőült szívének erényes érzelme örökcsillagként fog tündökölni a színművészet egén s a lelkének erején diadalmaskodott nagy szívérzelem tisztaságából pályatársai részére a kegyelet hervadhatatlan virágai fakadnak. Íme a berlini Magyar Egyesület sírodnál megjelenik, hogy a sokszor nyújtott művészi élvezetért tiszteletérzésének fájdalmas kifejezést adva, honleányi erényekben is gazdag szívedet elfedő sírhalomra koszorút helyezzen. Béke hamvaidon! Isten veled!”

És néhány részlet a Zalai Közlöny cikkéből:

A felejthetetlen művésznő hamvai f. hó 16-án érkeztek meg, temetése ugyanezen nap délután 4 órakor ment végbe, óriási néptömeg részvéte mellett. A koporsószállító halottas kocsi el volt árasztva a Berlinből hozott s a helyből küldött koszorúk özönével. [...]
A temetőben Bátorfi Lajos író tett egy szép koszorút a „berlini magyar egyesület” távirati megbízása folytán a tragikus sorsú művésznő sírjára. [...] Alig maradt ott szem könnytelenül. Az Erdősy-Biba család sírboltja a drága hamvakkal az általános részvét és kegyelet színhelye lett; fölötte virrasztani fog az emlékezet, mely soha nem múlóvá teszi a gyászt a korán elvesztett, erényekben gazdag és szinte páratlan művésznő sírhalma felett. Fényeskedjék neki ott túlnan az őt valóban megillető örök világosság!

Hát, az a jóslat nem teljesedett be, hogy Eugénia sírja felett soha el nem múlóan virrasztani fog az emlékezet, de erről majd máskor.

A sírról, amelyben Eugénia családtagjaival együtt nyugszik, e sorozat első részében mutattam fényképeket, ITT megtekinthetők.

Mai zenénk a francia Adolphe Adam: Giselle című klasszikus balettjének részlete. Története szerint egy fiatal gróf szerelmet hazudik Giselle-nek, aki belehal az igazság által okozott megrázkódtatásba. Ám megjelenik  a lelkifurdalástól gyötört fiatalembernek éjjel a temetőben, mint kísértet-menyasszony...


A szűz primadonna 15.

2011. december 5., hétfő

2 megjegyzés
Már Eugénia halálának estéjén és éjszakáján is terjedtek a hírek, reggelre jóformán egész Berlin tudomást szerzett a történtekről és nem sokkal később az okról is. Szabályos zarándokhely lett a kórház környéke, az emberek vitték a megemlékezés virágait. Közben Nagykanizsára is jutottak el kósza hírek, de Eugénia itt élő testvérei jónéhány óráig teljes bizonytalanságban voltak, hogy rémhír-e vagy valóság, amit hallottak. Visszakövetve az eseményeket, legalább az egyik testvér, aki valószínűleg Bálint volt, amikor kiderült, hogy igaz a halálhír, kiutazott Berlinbe az ügyek intézésére.

Eugénia berlini gyászszertartását szeptember 12-én, vasárnap tartották a Charité kórház kápolnájában. De előtte még megejtették a rendőrorvosi boncolást, amely ártatlannak találta Eugéniát.
Nyári Sándor, akiről már sok szó esett e sorozatban, így tudósította a kanizsaiakat a búcsúztatásról, ahol nyilván személyesen is ott volt:
Ma délután 4 órakor szentelték be a tetemet a Charité házi kápolnájában. A beszentelést miután a kath. papok azt megtagadták, egy lutheránus lelkész teljesítette. Ezernyi és ezernyi néptömeg gyűlt össze, a koszorúk, pálmaágak és babérlombok vagy négy kocsit töltöttek meg, de mind még sem lehetett elvinni, nem volt hely tehát ott maradt egy része. Este 7 órakor pedig a vonattal Nagy-Kanizsára utazott a tetem.
(Ma mi inkább "holttest"-et mondanánk...)
Felix Schweighofer
Arról, hogy a katolikus pap nem volt hajlandó a holttestet beszentelni, mert az áldozat maga dobta el magától az életet és luteránus lelkészt kellett hívni, az Eugéniáról 1932-ben megjelent német nyelvű könyv is írt. E könyv szerint a búcsúztatáson ott volt és gyászzenét játszott a Walhalla színház zenekara, énekelt a kórusa, és ott voltak az énekes-kollégák is. A könyv írója szerint egyik neves kollégája, Felix Schweighofer, akivel sokat szerepelt együtt, koszorúját Eugénia iránti tiszteletből magyar nemzeti színű szalaggal ékesítette. Szintén e könyv szerint szerint a lelkész arról beszélt: Eugénia azért dobta el magától az életet, mert úgy érezte, hogy a rágalmazással minden tiszteletet és szeretetet elvesztett a többi ember szemében. Ez ugyan nem így volt – mondotta , de a fiatal, forróvérű magyar nő gyorsan, szinte gondolkodás, mérlegelés nélkül döntött.
A búcsúztató idején többezer ember állt a kápolna körül és végig a vasútállomás felé vezető Luisenstrassén. A gyászmenetet az elhunyt bátyja vezette, ezt szintén az ötven évvel később megjelent német könyvben olvashatjuk. De, mint már kinyomoztam, Erdmann Graeser, a könyv írója Eugénia halálakor tizenhat éves volt és Berlinben élt, nagyon valószínű, hogy ő maga is látta a gyászmenetet. A bizonytalanság azért van bennem, mert, mint már írtam Graeser könyve igazából regényes feldolgozása Eugénia élete utolsó hónapjainak és sok esetben nem lehet tudni, hogy az események tényleg úgy estek-e meg, ahogy abban áll.

Eugénia testvére, Bálint évtizedekkel később romantikus részletet mesélt el húga temetésével kapcsolatban:
Báró Hammerstein, egyik kikosarazott kérője, de azután is egyik legnagyobb tisztelője, hófehér atlasz menyasszonyi ruhába öltöztette, a koporsójába drága, csiszolt ezüst tükröt helyezett, amelynek ovális hátlapjára búcsúzó sorokat vésetett. (Zalai Közlöny 1932. július 3.)
E részlet kapcsán emlékeztetnék a 12. részben írtakra, miszerint még Bécsben megkérte Eugénia kezét ez az úr, de akkor Eugénia édesanyja nem egyezett bele a házasságba azzal az indoklással, hogy "mi egyszerű polgári család vagyunk, nem kell arisztokrata körökbe házasodni" és milyen igaza volt... Talán szerencse is, hogy lánya halálát már nem érte meg. Másrészről az is lehet, ha az anya még ezen események közben is ott lehetett volna Eugénia mellett, talán nem menekül a halálba...

A berlini búcsúztató után néhány órával Eugénia koporsóját feltették egy vasúti kocsiba. Mint az újság írta, olyan rengeteg virággal halmozták el, hogy annak csak egy része fért be a koporsón kívül a vagonba, Eugénia így is egy egész virág-erdőben tette meg a hosszú utat Berlinből haza, Nagy-Kanizsára. Ott koporsóját szeptember 16-án a reggeli órákban vitték a vasútállomásról a gyász-házba.

Legközelebb innét folytatom.

Mai zenénk Dido búcsúja Purcell: Dido és Aeneas című operájából. Az opera szerint Dido is egy férfi miatt dobta el életét s így búcsúzik barátnőjétől: Emlékezz rám, de felejtsd el sorsomat...
Most szimfonikus zenekarra hangszerelve halljuk: