A szűz primadonna 14.

2011. november 23., szerda

Miután fény derült főhősnőnk, Erdősy Eugénia öngyilkosságának okára, egy kicsit elkalandoztam itt a blogban más témák felé. De halálával még nincs vége a történetnek, érdemes a további eseményeket is áttekinteni.
Akkor fogjunk is neki. Annak, aki szeretné újraolvasni a sorozatot, hogy felfrissítse emlékezetét, azt ajánlom, hogy itt, a blog jobb oldalán, a Címkék felirat alatt keresse meg az E betűs tárgyszavak között Erdősy Eugénia nevét és kattintson rá, ott előjön valamennyi rész. Sőt, mivel ilyen sokáig hallgattam ebben a témában, ennek a cikknek a legvégén, a zene után csinálok egy külön tartalomjegyzéket, onnét még egyszerűbb lesz az egyes részeket visszaolvasni.

Eugénia tehát 1886. szeptember 9-én a késő este, több órával öngyilkossági kísérlete után nagy szenvedések közepette elhunyt a berlini Charité kórházban. Megpróbáltam utánanézegetni: ez a kórház ma az egyik legnagyobb egyetemi kórházkomplexum Európában. Még 1709-ben I. Frigyes porosz király alapította. Hogy az az épülete megvan-e, ahova akkor Eugéniát szállíthatták, csak komolyabb helyszíni kutatásokkal lenne kideríthető, hiszen az intézmény azóta rengeteg változást, bővülést, illetve háborús kárt és újjáépítést ért meg.

Próbáltam berlini, de legalábbis német nyelvterületen megjelent korabeli újságokat előkotorgatni az internetről, miként számoltak be Eugénia haláláról, hogy ne csak Nyári Sándor tudósításaira hagyatkozzunk, ám mindössze egyetlen egyet sikerült találnom. Ez a ratzeburgi hercegség hetilapjának (Wöchentliche Anzeigen für das Fürstenthum Ratzeburg) 1886. szeptember 14-i száma, amely a következőket írta:
Eine der beliebtesten Berliner Sängerinnen, die erst 26jährige Eugenie Erdösy, hat sich Donnerstag abend in einer Droschke im Tiergarten erschossen. Die Revolverkugel drang durch das Auge in's Gehirn und trat der Tod nach einigen Stunden ein. Die Ursache des Selbstmordes ist Liebesgram. Die Künstlerin, eine geborene Ungarin, lebte in den besten Verhältnissen.

Ami körülbelül ezt jelenti:
A berliniek egyik legkedveltebb énekesnője, a 26 éves Erdősy Eugénia csütörtökön este a Tiergartenban egy kocsiban agyonlőtte magát. A revolvergolyó a szemén keresztül az agyba fúródott és a halál néhány óra múlva bekövetkezett. Az öngyilkosság oka szerelmi bánat. A magyar születésű művésznő a legjobb anyagi körülmények között élt.

Összevetve ezt a kis tudósítást az eddig megismert forrásokkal, annyi különbséget látok, hogy korábban úgy olvastam, hogy Eugénia kiszállt a bérkocsiból, amellyel a parkba vitette magát és ott egy bokor takarásában követte el tettét.

Eugénia halálhíre bejárta gyakorlatilag az egész világot. Két hónappal később például ez jelent meg a Melbourne-ban kiadott The Argus című lap november 13-i számában.
Sajnos, nagyon rafináltan tették fel a képet a netre: kimásolni csak úgy lehetett, hogy lemaradt a hasáb eleje. Azért ide illesztem, mert jórészt olvasható, de előtte megadom a fordítást:
A népszerű fiatal színésznő, Biba Eugénia, aki Erdősy név alatt játszott és énekelt a berlini királyi operában, szeptember 9-én öngyilkos lett a mondott város állatkertjében, revolvergolyót röpített a fejébe. A golyó elvágta az egyik szeme mögötti látóideget és az agyban állt meg. Néhány óra múlva váltotta meg szörnyű szenvedéseitől a halál. Több levelet találtak nála, amelyek megmagyarázták tettének okát, a szerelmi csalódást. Az elhunyt a berlini közönség nagy kedvence volt.





Ez a híradás csak berlini első állomáshelyét említette, magyarosított vezetéknevét pedig eltorzította, de honnét is tudhatták volna angolul beszélő újságírók, hogy mi a helyes névalak... 

Magyarországról egy országos lapból is hozzunk egy példát, ez pedig a Vasárnapi Újság tudósítása 1886. október 24-i számában:

Egy öngyilkos magyar művésznő.
A szinmüvészi pályán szépen indult tehetséges fiatal magyar nő szomoru végéről hoztak nemrég jelentést a berlini hirlapok. Erdőssy Eugéniát, ki müvészetével meghóditotta a berlini szinházlátogató közönség kegyét gyilkos golyótól szétzuzott fejjel találták meg holtan az ottani állatkertben. A méltatlanul megsértett női méltóság fölötti elkeseredés adta kezébe a fegyvert, mely ifju életének véget vetett. Attól jött a bántalom, a kitől a legkevésbé várhatta s a kitől az leginkábbb fájhatott: vőlegényétől. Ezzel egy év óta jegyben járt s ez bizonyára csak a viszony fölbontásának ürügyeül illette oly alávaló váddal, melyet szüzi szemérme el nem viselhetett. Azzal az agyába röpitett golyóval vágta rágalmazója arczába a megdönthetetlen czáfolatot.

Ezután a lap ismertette röviden Eugénia pályáját, de azt most nem idézem, mert több helytelen adat is van benne. Mint ahogy az idézett részben sem stimmel az, hogy Eugéniát holtan találták volna tette elkövetésének helyén. Bár úgy találták volna, kevesebb szenvedésben lett volna része...

Legközelebb búcsúztatásáról és temetéséről számolok be.

Mai zenénk az Intermezzo Puccini: Manon Lescaut című operájából. Szerintem nagyon ideillik:

 



A sorozat eddigi tartalomjegyzéke:


1. rész: Bevezetés


2. rész: Eugénia családja


3. rész: Eugénia gyermek- és tanulóévei


4. rész: Eugénia pályakezdése


5. rész: Első berlini szerződése, majd a pesti Népszínházban


6. rész: A királyné csipkekendője Bécsben


7. rész: 1881 nyara


8. rész: Ismét Berlinben, 1881/83


9. rész: A Walhalla színházban + szerepeinek jegyzéke


10. rész: Eugénia földije, Nyári Sándor Berlinben


11. rész: Eugénia öngyilkosságának híre


12. rész: Előzmények


13. rész: Az öngyilkosság oka


14. rész: ez a mai írás :)


És egy sorozaton kívüli, de kapcsolódó írás: Német nyelvű könyv Eugéniáról

0 megjegyzés: