A szűz primadonna 11.

Lassan, de biztosan haladunk Erdősy Eugénia élete utolsó napja felé... s ez a nap 1886. szeptember 9., csütörtök.

10-én először csak kósza hírként, majd megerősített bizonyosságként járta be a várost a hír: a berliniek kedvence, "die schöne Jenny", a szép Jenny 9-én, csütörtökön este 7 óra körül a berlini állatkert hatalmas parkjának egy néptelen helyén egy – sajnos rosszul irányzott – revolverlövéssel próbált véget vetni életének. A lövés félresikerült, de azért annyira nem, hogy ne okozzon súlyos szenvedéseket Eugéniának, aki néhány óra múlva meghalt a közeli Charité nevű kórházban. Több forrás is egybehangzóan írja le, hogy a primadonna jobb kezében volt a fegyver, a golyó a halántékon át lefelé haladt, szétroncsolva a jobb szeme mögötti izmokat, majd az orr alatt a bal arccsontban állt meg.

A lövés zaját lovasrendőrök hallották meg, ők vitték be a kórházba, ahol egy ideig – éppen az arcsebe miatt – fel sem ismerték, hogy kiről van szó. Közben Eugénia pillanatokra magához tért, s amikor megértette, hol van, azt mondta az orvosnak: "Jaj, az Istenért, meg ne mentsen!" (Ez két forrásból is tudható: így mesélték el másnap a tragédia után tudakozódó Nyári Sándornak és ugyanez olvasható az Eugéniáról 50 évvel később megjelent könyvben is.) Az orvos annyit tehetett, hogy a golyót eltávolította, ám Eugénia nagy szenvedések után néhány óra múlva belehalt súlyos sebébe.

A külvilág számára a hír vétele után az első órák a megrendülés mellett a teljes értetlenségé voltak. Ahogyan földije, Nyári Sándor is megfogalmazta a Zalai Közlöny számára küldött első tudósításában:

A szeptember 9 és 10-iki közti éjjel megdöbbentő hír terjedt el a német birodalmi fővárosban, melyet a 10-iki reggeli lapok megerősítettek. A távirda drót aztán elvitte a hírt a szélrózsa minden irányában, hogy a Walhalla-színház első rangú primadonnája kiszenvedett, megszűnt élni. Az az édes ajak már nem nyílik meg, hogy bájos énekével felvillanyozza hallgatóit, nem mosolyog már az üde szép arca, hogy környezetét a legédesebb varázs hatalma alatt fogva tartsa, ama pajzán társalgási modor, az örökös kedélye-enyelgés megszűnt, felváltotta a halál, mely örökké merev karjába zárta…

Az első pillanatban talány volt az a rettenetes cselekedet, senki sem találta meg kulcsát: mi lehetett annak oka, hogy Erdősy Eugenia, a vetélytársai által méltán irigyelt művésznő, kinek lábaihoz rakta le a közönség hódolatát, hogy ez az ünnepelt leányka pisztolylövéssel vessen véget életének? – Ifjúsága, művészi ereje és tündöklő szépsége teljében, dicsősége és művészi pályája fénypontján, tisztelve mindenkitől, kedvező anyagi körülmények között, vajjon mi vihette a szerencsétlen művésznőt a halálba, mely gondolat nyomhatta kezébe a pisztolyt, melylyel viruló életének oly gyorsan vetett véget?

Ugyanebben a cikkben Nyári Sándor elmeséli, hogy éppen a tragédiát megelőző napon járt Eugéniánál. Nyáriról már írtam, hogy zalai származású, akkor éppen a berlini egyetemen tanuló fiatalember volt, s ilyen minőségében a kanizsai Zalai Közlöny című hírlap önkéntes tudósítója. Az ő révén sok részletet ismerünk Eugénia tragédiájáról.

Még múlt szerdán, szeptember 8-án, e sorok írója a délutánt a művésznő lakásán töltötte, s csak esti 1/2 7 órakor távozott; víg volt mint mindenkor, beszélt közeli vendég szerepléséről, s a szüretről, melyen Nagy-Kanizsán óhajtott lenni. Ekkor akart ott jótékony célra énekelni, beváltandó az „Irodalom és Művészetpártoló egyesületnek” tett ígéretét; a nyáron otthon létekor nem tehette meg, mert elhalt anyja után gyászban volt. – Este a színházba ment, hogy a „Dubarry grófnő” premierjén jelen legyen s ott is jól mulatott. – Ki hitte volna, hogy 24 órával később e nemes, jótékony művésznő már a halállal fog vívódni?

(Az idézet forrása a Zalai Közlöny 1886. szeptember 18-i száma; a cikket Nyári Sándor 12-én írta.)

 

Az első pillanatban rejtélyes tett okára aztán Eugénia búcsúlevelei révén hamarosan fény derült ...

Innét folytatjuk!

Mai bejegyzésem végére sikerült egy igazi ritkaságot találni, amely felidézheti  bennünk az Eugénia-korabeli színházi előadások légkörét. Szabó István Oscar-díjas Mephisto című filmjéből nézzük meg azt a részt, amely Millöcker: Dubarry című operettjének előadásán játszódik. Igaz, néhány évtizeddel később, mint az e sorozatban felidézett korszak, de szerintem annyira nem lehetett más a hangulat!