A szűz primadonna 10.

2011. szeptember 25., vasárnap

Legutóbb Erdősy Eugéniát Berlinben hagytuk magára. Ide, a Walhalla Operettszínházba szerződött 1884 őszén. Életéből ekkor már alig két esztendő volt hátra.
Erről a rövid időszakról szerencsére több mindent tudunk, köszönhető ez Nyári Sándor "hazánkfiá"-nak, akiről már e sorozat elején írtam. Nyári (eredetileg Sommer) Sándor zalaegerszegi születésű fiatalember rövid ideig a nagykanizsai szerkesztésű Zalai Közlöny című hírlap munkatársa volt, majd a bécsi egyetemre ment művészettörténetet tanulni. 1885 tavaszán tanulmányait a berlini egyetemen folytatta. Alig érkezett meg, máris igyekezett tiszteletét tenni Erdősy Eugéniánál mint "földi"-je, s ettől kezdve haláláig baráti kapcsolatban álltak. Az utókor nagy szerencséjére Nyári nem tartotta meg magának benyomásait, információit, hanem régi lapját, a Zalai Közlönyt rendszeresen tudósította.
Első látogatása előtt természetesen megnézte Berlin kedvencét a színházban, Carl Millöcker: Der Feldprediger (A tábori lelkész) című operettjében:

... tegnap voltam a „Feldprediger” című operette 79-ik előadásán szem és fültanúja a lelkes ovatióknak, melyben őt „Minna” szerepében a berlini közönség részesíté. Többek között egy ritka szép és óriási virág kosarat nyújtottak fel neki a színpadra, egy virágkosarat, mely minden hasonlóval kibírja a pompa versenyét. Minők lehettek most már az első előadások, ha a művésznő játékának varázsával még a 79. előadásnál is fogva tartja hallgatóit?!

A fiatalember fenntartásokkal lépte át Eugénia otthonának küszöbét, mert korábban Bécsben több rossz tapasztalatot szerzett ott élő magyarok részéről, akik bizony megfeledkeztek anyanyelvükről és hazájukról. Eugéniánál azonban más benyomások érték:

A lépcsőkön menve magyar dal ütötte meg fülemet. Az első magyar dal, melyet művésznő ajkáról bécsi távollétem óta a külföldön hallottam. No, de a művésznő sokat énekel magyarul, mint velem közlé. A terem, melyben fogadott, nem is terem, hanem valóságos virágos kert, s ez a kellemes illat rögtön eszembe juttatá, hogy a művészet minő polcára jutott fel a kisasszony. Az ajtó felett lógnak a hervadhatatlan babérkoszorúk, melyeket az a phlegmaticus fanyar porosz nép adott át neki tisztelete jeléül; s melyet ő ismert s megkapó játékával oly könnyen felvillanyoz. Szinte panaszkodott, hogy olyan sok virágot kap! Istenem! Hát miért játszik oly remekül? A nép pedig, melyet ő az ő genialis játékával rohamosan és olyan könnyen hódított meg, hálás tud lenni irányába és elhalmozza kitüntetéseivel; mert hisz Erdősy kisasszony mint igazi művésznő játszik, akit a múzsák homlokon csókoltak, aki a vele született természetességgel, könnyen és mégis megkapóan játsza el szerepeit, mint Thália fennkölt papnője, aki bizony meg tud bízni a saját erejében. ...
Hogy szívélyesen fogadott a nagy művésznő, azt úgy hiszem nem is kell hangoztatnom. Hisz ősi fényes erénye a magyarnak, hogy még idegen vendégeit is szívesen látja, hátha még magyar ember jön hozzá. Pedig ő nem mindenkit fogadhat, mert tanulásával nagyon el van foglalva. S ha valahol, akkor e pontban van kifogásunk a művésznő ellen. Ő ugyanis sokat tanul, mert sokat játszik; természetesen az a német igazgató jól tudja, hogy Erdősy kisasszony telt házat csinál, igen sokszor lépteti fel s kihasználja erejét. Persze az általános ünnepeltetés, a folytonos kitüntetések, a zajos ovatiók hízelegnek minden művésznőnek, mert hisz ez a tulajdonképpeni erkölcsi jutalom. Ezen esetben senkisem féltékeny erejére, tűzzel játszik, ott is felpezsdíti az ereket, ahol ezek már a satnyulás veszélyének vannak kitéve; pedig nagyon szeretnők, ha a kisasszony kissé féltékeny lenne az erejére és nem hagyná oly nagyrészt kiaknázni a német által.
Nyári Sándortól tudjuk azt is, hogy Eugéniával külföldön ott volt édesanyja is. Magánemberként pedig a fiatalember ilyennek látta a huszonöt esztendős ünnepelt primadonnát:
Hogy minő az ünnepelt művésznő privát társaságban, azt a két kis szócskával szeretném leginkább kifejezni, hogy „nagyon egyszerű”. És e két szócskában nagyon sok rejlik: ha valaki beszélgetett már az ünnepelt művésznővel, az szavaim igazságát nem fogja kétségbe vonni, s szívesen beismeri, hogy sok poezis is rejlik benne. Finom modora, kelleme, társalgása és kiváló szelleme azon művésznők közé sorolja, akiket nem a sok szerep szorgalmas tanulása tesz egyoldalúlag műveltekké, hanem akiket az Istenek a szív és lélek nemességével ajándékoztak meg és akik e szó legnemesebb értelmében gyakoroltak vendégeikre feledhetlen emlékű benyomást. Kedvesen cseveg és ezáltal feltétlenül köti le hallgatója figyelmét és ha társalgása otthonias s megnyerő is, nagyon is érti finom módon kidomborítani a szív és jellem szilárdságát, mi által absolute tiszteletet gerjeszt maga irányában.
Erdősy kisasszony egy szóval művésznő a színpadon éppúgy, mint a társaságban és ez a legfényesebb jele annak, hogy olyan egyénnel állunk szemben, akivel veleszületett a művészi ihlet, aki a múzsák semmi tekintetben sem félreérthető, forró csókját hordja nyílt, nemes homlokán. Aki egyszer látta játszani, aki csak egyszer beszélt vele, az meg van számára nyerve; ő egyaránt hódít, a színpadon éppúgy, mint a társaságban. (Az idézetek forrása a Zalai Közlöny 1885. április 11-i száma.)

A berlini Hedvig-templom 1886-ban (Forrás: Wikipedia)

Nyári beszámolt Eugénia privát kedvteléseiről is. A művésznő nagy jövedelméhez képest mérsékelten él. Ha egyáltalán ráér, otthonról keveset mozdul ki; szeret és szépen tud kézimunkázni. Korábban színházi cikkeket írt a Harmonia című lapnak. Egyetlen költséges szenvedélye a lovaglás, ami testedzésnek is kiváló a nagy állóképességet követelő színpadi jelenléthez. Ezt az információt alátámasztja egy halála utáni újságcikk, amelyben egy idősebb férfirokona mondta el emlékeit:
A jó berliniek nem egyszer gyönyörködtek a délceg magyar lovasnő látásán, a ki szökellő paripán mint egy tünemény robogott végig a német főváros utcáin. (Zala, 1886. szept. 19.) 
Misére a Szent Hedvig-templomba jár s anyagilag szívesen segít a Berlinben élő szegényebb sorsú magyarokon. Ezt utolsó hónapjaiban éppen Nyári Sándor segítségével tehette, aki titkára lett a berlini magyarok egyletének s  ezen  téren "összedolgozott" Eugéniával.

Folyt. köv.!

Végül egy Millöcker-részlet. Nem tudom, Eugénia énekelte-e, de címe alapján illik ide: Ó, mi szegény primadonnák...
Ismét Katarzyna Dondalska következik képben és hangban, akit egyszer már ajánlottam. A szép szőke lengyel énekesnő akár Eugénia reinkarnációja is lehetne :)


0 megjegyzés: