Liszt Ferenc és Nagykanizsa 13.4

Pásztor Irma 1931-ben

Folytatom Pásztor Irma nagykanizsai tanár, zongoraművész történetét, aki, mint írtam, zenei szempontól "Liszt-unoka", hiszen az egykori Liszt-növendék Thomán István tanítványa volt. Az ő mesteriskolája (1909/10), majd a Zeneakadémia elvégzése (1915) után szülővárosában, Nagykanizsán telepedett le. 1926-ban az akkor létesített Városi Zeneiskola zongoratanára lett.

Nagykanizsa régóta "muzsikáló város" volt, több jeles magán-zenetanár működött itt, akik elsősorban a városi polgárság módosabb rétegének házimuzsika iránti igényeit szolgálták. A város által fenntartott zeneiskolának volt egy érdekes előde az 1920-as évek elején, az úgynevezett Fenyves-zeneiskola, amely egyesületi keretekben működött rövid ideig – szép eredményekkel, de nagyon mostoha körülmények között.

Egységes tantervű s megfelelő szakmai kontroll alatt álló városi zeneiskola felállításának szükségességéről már a XIX. század végétől cikkezett a helyi sajtó, de az iskola csak 1926-ban nyithatta meg kapuit. Vannay János igazgatásával zongora és hegedű főtanszakon, valamint a kapcsolódó melléktanszakokon kezdődött meg a tanítás, s az iskola hamarosan olyan szintre fejlődött, hogy a vidéki zeneiskolák közül országosan a negyedik helyre rangsorolták. 1926 őszén Fábiánné Pásztor Irma természetszerűleg lett az új intézmény elsőként alkalmazott zongoratanára.

Királyi Pál utca 2. A zeneiskola első otthona 1926/40

Ettől kezdve életét a zeneiskola töltötte ki. Vannay igazgató, az egykori katonatiszt vaskézzel vezette az intézményt, sokat követelt a tanároktól s nagy fegyelmet tartott, a kiváló teljesítményt azonban elismerte.

Irmának, mint pedagógusnak átlagosan húsz növendéke volt évente. Ez kezdetben, amikor még tanárhiánnyal küzdöttek, 28–30 főt jelentett, később állapodott meg 12–18 fő között, majd 1939 után újra legalább tíz tanítvánnyal nőtt. Böngészgetve növendékei között  több régi ismerősöm nevével találkoztam, akik azonban ma már sajnos nem élnek, így nem tudom kifaggatni őket emlékeikről...

Az nem adatott meg Irmának, hogy híressé vált zongoraművészt neveljen ki, de van egy jeles név a növendékei között: Pauk Anna, a későbbi legendás énektanár. Nem lett muzsikus, de kiemelkedően az egyik legjobb növendéke volt Rosenfeld Berta, egy gazdag kanizsai kereskedőcsalád sarja, aki egy jó évtized múlva osztozott egykori tanárnője sorsában. Érdekes, hogy saját lányát, Fábián Magdát ő maga tanította a zeneiskola keretei között, méghozzá nyolc hosszú évig.

A tanári kar 1928/29-ben: Irma balra fent, Vannay igazgató jobbra lent látható

Emlékezhetünk e sorozat korábbi részeiből, hogy a zeneiskola előtti másfél évtizedben milyen remek koncerteket adott Pásztor Irma. 1926 után többet lépett fel, mint korábban, de ezt már a zeneiskola tanáraként tette – általában kollégáival és a növendékekkel közösen, nem szólóesteken. Szerintem elképzelhető, hogy főnöke és kartársai nem örültek volna annak, ha régi koncertjeihez hasonló személyes sikereket ér el és túlságosan kimagaslik a tantestületből. Igaz, Vannay igazgató közben sokat tett azért, hogy Irma és legjobb kollégái szerepelhessenek például a Magyar Rádióban. Akadtam a Megyei Levéltárban őrzött iratok között több hivatalos levelére, amelyekben évente "bombázta" a rádiót, hogy kollégái próbajátékra mehessenek későbbi meghívás reményében. A próbajáték megvalósult, a rádió zenei illetékesei a kanizsai zenetanárok közül egyedül Pásztor Irmát találták alkalmasnak önálló rádióhangverseny adására. 1936. november 30-án  játszott élőben a rádió stúdiójában. Aztán közelegtek a vészterhes idők, s több felkérés nem érkezett. Vajon megvan-e még az az 1936-os felvétel a rádió archívumában?

A korabeli újságcikkekben végigkövethető Irma két évtizednyi fellépéseinek műsora és visszhangja. Ennek alapján nyugodtan elmondható, hogy élete végéig koncertképes zongorista maradt. Egyik legszebb személyes sikere egy 1936-os tanári hangversenyen Liszt Rigoletto-parafrázisa volt, amelyet pompás előadásban szólaltatott meg.

Ennek kapcsán érdemes megjegyezni, hogy Irma megőrizte jó emlékezetében egykori tanárát, a Liszt-növendék Thomán Istvánt, akitől annak idején első kézből kaphatott képet Liszt műveinek legautentikusabb megszólaltatásáról. Irma bizonyosan találkozott is régi mesterével, amikor Thomán 1923-ban Nagykanizsán adott koncertet, s mindvégig tartotta a kapcsolatot Thomán Máriával, mestere hegedűművész leányával. Irma és Mária közös koncertet szeretett volna adni Kanizsán, ami sajnos nem valósult meg – mindez a kanizsai zeneiskolának a megyei levéltárban őrzött iratanyagából derült ki.

A zeneiskolában eltöltött csaknem két évtizede alatt Pásztor Irmának módja és egyszersmind kötelessége is volt a kamarazenélés; ezt szerencsére jó társaságban tehette. A zongora – hegedű – gordonka felállású Nagykanizsai Triónak ő volt az oszlopa. A zeneirodalom nagy kamaraműveit szólaltatták meg kiváló előadásban. 1936. június 15-én a Magyar Rádió egy Nagykanizsáról élőben közvetített monstre műsorában ők is játszottak, pozitív országos visszhanggal.

Pásztor Irma pályája vége felé még egyszer eljátszhatta zenekarral Schumann zongoraversenyét, amellyel negyedszázaddal korábban olyan sikeresen debütált:

Külön meg kell emlékeznünk a szólistáról: F. Pásztor Irmáról, aki teljesen ura volt a klaviaturának s a technikai tudáson és felkészültségen túl a schumanni tartalmi mélységeket és szépségeket is bele tudott vinni szép s mindig örömünkre szolgáló játékába. (Zalai Közlöny 1937. április 21. 3. oldal)

Bár Irma – összességében nézve – Kanizsán nem futhatta be a tehetségéhez méltó pályát, legalább volt kenyere, családja, s azzal foglalkozhatott, amit a legjobban szeretett. Egyre előrébb haladva az 1930-as években a felhők azonban kezdtek gyülekezni az ő feje felett is...

Ennek a résznek a végén egy ritkaság, bár a dallam nagyon is ismerős. Pásztor Irma repertoárján szerepelt a mára elfelejtett, lengyel születésű Andrei Schulz-Evler nagy fantáziája a Kék Duna- keringő dallamaira. Ebben tényleg megmutathatta, hogy technikailag mire volt képes...

Folyt. köv.!