A szűz primadonna 1.

2011. február 4., péntek

Sok-sok évvel ezelőtt, amikor legelőször jártam a nagykanizsai temetőben, érdeklődve böngészgettem a főbejárattól a ravatalozóhoz vezető út mentén álló régi síremlékek feliratait.


Az egyik sírkő középső részén, a csavart oszlopok alatt a következőt olvastam:
ERDŐSY EUGENIA
DALMŰ-ÉNEKESNŐ
ELHUNYT 1886. SZEPTEMBER HÓ 9. ÉLETÉNEK 27. ÉVÉBEN
ÁLDÁS ÉS BÉKE HAMVAI FELETT!


Akkoriban jobban ki lehetett venni a betűket, mint ma. A sírban az Erdősy-Biba család több tagja is nyugszik, de hát engem természetesen a "dalmű-énekesnő" izgatott, aki ennyire fiatalon halt meg. 
Amint hazaértem, rögtön nekiálltam a kutatásnak s a Révai lexikonban meg is találtam őt. Születési éve ugyan nem stimmelt, a lexikon szerint idősebb volt néhány évvel, de a többi alapvető adat egyezett: kétségtelennek látszott, hogy róla van szó. Kiderült, hogy nagykanizsai születésű operett-primadonna volt. Pályáját a budapesti Népszínházban kezdte, aztán Bécsbe, majd Berlinbe került, ahol rövid idő alatt nagy sztárrá vált. És jött a szócikk utolsó, megdöbbentő mondata: "Aljas rágalmak következtében, melyek jegyesét tőle elidegenítették, öngyilkossággal vetett véget sok dicsőséget ígérő pályájának."
Sokáig semmi mást nem találtam róla; akkoriban még nem létezett internet, sőt, a környezetemben még számítógép sem. A korszakról szóló könyvekben nem említették, hiszen pályája a külföldhöz kötötte, s az a pálya egyébként is nagyon-nagyon rövidnek, összesen hét-nyolc évnek bizonyult. Így majdnem három évtized is eltelt első temetői látogatásom óta, mire Eugénia tragikus története nagy vonalaiban összeállt.
Ebben legtöbbet a helyi sajtó, a Kanizsán 1862-től megjelent újságok segítettek. Kezdetben mikrofilmen lehetett csak olvasni őket, ami meglehetősen fáradságos volt. Csak az utóbbi egy-két év óta léteznek beszkennelt változatban, de még mindig nem a teljes anyag, hiszen hatalmas mennyiségű újságoldalról van szó. Ezekből az újságoldalakból puzzle-játék módjára alakult és teljesedett ki a kép. Látszólag egyszerű volt a dolog, úgy tűnt, csak a halála körüli újságokat s az azt megelőző alig egy évtizedet kell átnézni. Ezekben az újságokban valóban sok információt találtam. Aztán, amikor a Nagykanizsa 100 zenei emlékhelye című könyvemhez gyűjtöttem az anyagot, s ehhez átrágtam magamat Kanizsa teljes sajtóján 1862-től a második világháború végéig, még Eugénia halála után  fél évszázaddal későbbi lapokban is bukkantam fontos és hiteles részletekre. Az történt ugyanis, hogy a primadonna jóval fiatalabb Bálint nevű testvére, aki ilyen hosszú idővel túlélte híres nővérét,  az 1930-as években többször is megszólalt a sajtóban. E megszólalásaihoz az adta az apropót, hogy az országos és a kanizsai lapokban egyaránt évfordulók és egyéb aktualitások kapcsán többször szóba került Erdősy Eugénia, e cikkek azonban alapvető tévedéseket tartalmaztak. Ilyen volt például a primadonna születési éve és helye is, amit innét vettek át az akkori lexikonok, s terjesztenek az újabbak azóta is helytelenül. Nos, ilyenkor Bálint mindig tollat ragadott és Kanizsa hírlapjában kiigazította a hibás információkat. E cikkek kapcsán aztán Bálint több olyan részletet is elmesélt, amelyeket valószínűleg másként nem hozott volna nyilvánosságra. Úgyhogy most az egyszer hálás voltam a korabeli újságírók felületességének...
Eugénia halálának körülményeiről pedig egy zalai származású fiatalember révén maradtak ránk leírások.  A zalaegerszegi születésű Nyári Sándor (1861-1915) néhány évig külső munkatársa volt a Kanizsán szerkesztett és kiadott Zalai Közlönynek, majd a bécsi, onnét pedig 1885 tavaszán a berlini egyetemre ment művészettörténetet tanulni. Az újsággal nem szakította meg a kapcsolatát, rendszeresen küldött haza tudósításokat. Berlinben meglátogatta mint földijét az akkor már nagyon népszerű Erdősy Eugéniát, akivel jó barátságba is került.  Még az öngyilkossága előtti délután is járt nála, később pedig első kézből szerzett információkat a rendőrségtől és a művésznő szállásadójától. Egyébként Eugénia halála legalább akkora hullámokat vetett a korabeli Berlinben, mint nálunk mondjuk Zámbó Jimmyé...
Még egy pillanatra érdemes visszatérni Nyári Sándorhoz: jeles művészettörténész vált belőle. Nem közismert, hogy 1892-ben egy szászországi kastélyban ő fedezte fel Mányoki Ádám híres arcképét II. Rákóczi Ferencről.
Hát, akkor a következő részben elkezdem Eugénia vagy ahogy becézték: Zseni történetét.

Végül egy zene, hogy megpróbáljuk elképzelni Eugénia hangját. Maradtak fenn tudósítások néhány kanizsai koncertjéről, s az ott elhangzott áriák, dalok alapján lírai szoprán lehetett. Egyik itthoni hangversenyén például elénekelte az Ékszeráriát Gounod: Faust című operájából. Most hallgassuk meg ezt a részletet a közelmúltban elhunyt csodálatos spanyol szoprán,  Victoria De Los Angeles előadásában:

0 megjegyzés: