Liszt Ferenc és Nagykanizsa 5.

Két hölgy, Vera Timanova és Sophie Menter után – az időrendet követve – újra urak következnek a Nagykanizsán vendégszereplő egykori Liszt-növendékek közül.

1879. április 6-án Joseffy Rafael adott hangversenyt szintén az Arany Szarvas szálloda nagytermében, ami abban az időben városunkban báloknak, koncerteknek és színházi előadásoknak egyaránt helyszíne volt.

Joseffy Rafael (1852-1915), az ifjúkorát Miskolcon töltő művész egy nagy műveltségű nyelvtudós rabbi fia volt. Ignaz Moschelesnél végzett tanulmányok után szintén Carl Tausigon keresztül jutott el Liszthez Weimarba 1869-ben, ahol két gyümölcsöző nyarat töltött el a Mester környezetében.

Liszt első nagy weimari korszaka az 1850-es évtizedet jelenti, amikor a nagyherceg udvari muzsikusa volt, s hatalmas karmesteri elfoglaltsága, pedagógiai tevékenysége és magánéleti gondjai mellett nem mellesleg a romantika korszakának legjelentősebb újítójává és egyúttal az új német iskola vezéralakjává vált, megkomponálva zeneszerzői életműve tekintélyes részét. Egy évtizednyi szünet után 1869-ben sikerült őt a nagyhercegnek visszacsábítania Weimarba, legalább az év néhány hónapjára, de arra szinte óramű pontossággal, 1886-ban bekövetkezett haláláig. A fennmaradó időt a zeneszerző Pesten és Rómában töltötte – különösen Pesten nem kevés munkával.

Liszt e második weimari korszakának legfontosabb része a pedagógiai tevékenység volt. Már írtam arról, hogy mindenkit ingyen tanított. Növendékeivel szinte baráti viszonyban élt, de persze hatalmas tekintélye volt előttük az e korszak elején lassan hatvan éves zeneszerzőnek. Alan Walker Liszt-monográfiájának második kötetében számos jellemző történetet olvashatunk erről.

Joseffy Rafael még 1869-ben, az első hullámban csatlakozhatott Liszt tanítványi köréhez. Liszt szerint az ifjú muzsikus egykori zseniális növendéke, Carl Tausig méltó utódának ígérkezik.

Joseffy Rafael 1879 tavaszán, huszonhét éves korában járt Nagykanizsán – már képzett művészként, jelentős európai sikerek után. Kanizsa mindkét akkori hírlapja tudósított az április 6-án megrendezett eseményről, ami jótékonysági hangverseny volt a szegedi árvízkárosultak javára. A fiatal művészt a helybeli Kereskedelmi Ifjak Önképzőköre hívta meg, ez az egyesület szoros kapcsolatban dolgozott a nagy múltú kanizsai Kereskedelmi Kaszinóval. Azért elgondolkodom, hogy napjainkban egy hasonló ifjúsági egyesület biztosan nem ilyen kaliberű művészt, hanem valami celebecskét hívna meg...

Íme a Zalai Közlönyben megjelent előzetes "műsorozat", ahogy akkoriban a műsort nevezték. Kiderül belőle, hogy Joseffy mellett helyi erők is felléptek. Közülük feltétlenül meg kell említeni Kartschmaroff Leót, az izraelita hitközség nagyszerű fiatal kántorát, aki 1915 előtt 51 éven át működött Nagykanizsán. Gyönyörű baritonjának híre messze földre elterjedt, sok helyre hívták főkántornak: Kijevbe, Bécsbe, még New Yorkba is, de Kartschmaroff jól érezte magát Kanizsán s egész életében nálunk működött. A koncert prológját író Hoffmann Mór pedig nem volt más, mint a jövendő nagy színházi ember, Hevesi Sándor édesapja, tanár, hírlapíró és szerkesztő, akinek kisfia ekkor hat esztendős volt. Nagy valószínűséggel ezt a koncertet is a már többször említett Ollop Ernő szervezte meg s mint Kanizsa másik hírlapjából, a Zalából megtudható, Kartschmaroff Leót ő kísérte zongorán. A hangszert Bösendorfer bécsi zongoragyáros biztosította, akivel Joseffy jó kapcsolatban állott, s így valóban nagy zenei élmény elé nézhettek a kanizsaiak.

Mint látható, Joseffy Rafael nagy műsort játszott végig: Beethoven, Bach, Schubert, Chopin művei és egy saját darabja mellett Lisztnek két dal-átiratát s befejezésül a Zarándokévek ciklus második kötetéből a Tarantellát szólaltatta meg. Ezt a lenyűgöző darabot néhány éven belül több Liszt-növendéktől is hallhatták a kanizsai  hangversenylátogatók.

A sajtóvisszhangból most a Zala című újság beszámolóját idézem (1879. április 9., 2. oldal):

Joseffy hangversenye a szegediek javára. A nagy-kanizsai kereskedő ifjak önképző köre által a szegediek javára rendezett hangverseny, melyre zongoraművész hazánkfiát Joseffy Rafael urat voltak szerencsések megnyerni, – a mint t. olvasóink már lapunk előbbi számaiból is értesültek, – e hó 6-án tartatott meg az „Arany Szarvas” vendéglő dísztermében. Számos és fényes közönség jelent meg e hangversenyre, mely szellemi és anyagi részében egyaránt jól sikerült. – Első helyen kell említenünk magát a vendégművészt, ki páratlan technikájával, melyhez a művészi felfogás és finom érzés igen magas foka járul zajos tapsokra, éljenekre és kihívásokra ragadta a közönséget; a taps és éljen minden piéce után meg-megújuló erővel tört ki. Schubert-Liszt Tarantellájában minden tekintetben a valódi nagyságban mutatta magát a művész. [Itt tévedett a tudósító, a Tarantella önálló műve Lisztnek!] – A közreműködők közől kötelességünknek tartjuk első helyen Boronkay Amália kisasszonyt felemlíteni, ki szép érzéssel és helyes hanghordozással szavalta Jókai „Bölcsőjét”. – A közreműködők közől azonban a pálma nem a műkedvelő, hanem a művész Kartschmaroff Leot illeti, kit műkedvelő számba venni annyi volna, mint megsértése a művészetnek. Kartschmaroff Leo úr két balladát énekelt. Első ízben Dr. Löwe Károly "Archibald Douglas" című balladáját, – másodízben pedig egy balladát az „Afrikai nő” című operából. Mindkét ízben elragadta a közönséget gyönyörű hangjával, művészi énekével. Nagy elismerést érdemel, hogy közreműködni sziveskedett, s elismerésünket érdemli Ollop Ernő úr, a ki Kartschmaroff urat zongorán kísérte. – A prolog, melyet e lapok szerkesztője ez alkalomra írt a melyet t. olvasóink lapunk mai tárcájában feltalálnak, Stern Ignác úr szavalta elég érzelemmel. Így ismét említést tehettünk egy szépen lefolyt hangversenyről, mely – habár az összeget még pontosan nem tudjuk – egy pár kaviccsal hozzájárult a szegedi catastrófa által okozott bajok elhárítására; ezért a rendező kereskedő ifjak köre teljes elismerésünket érdemli meg, amit ezennel meg is szavazunk neki.

E kanizsai hangversenye után nem sokkal később, még ugyanabban az évben Joseffy Rafael hajóra szállt és az Egyesült Államokba utazott, ahol végleg letelepedett. Jeles koncertező és pedagógus pályafutás után New Yorkban halt meg 1915-ben.

Játékáról sajnos hangfelvétel nem maradt fenn, így most Borisz Berezovszkij előadásában hallgassuk meg az ebben a sorozatban már sokszor emlegetett Tarantellát, mely Liszt: Années de pelerinage (Zarándokévek) 2., itáliai kötetének záródarabja. És ezt a művet Kanizsán több Liszt-növendéktől is hallhatták az akkori zenekedvelők...

Igaz, 1979 őszén én is hallottam Kocsis Zoltántól Nagykanizsán :)