Bulváros ráadás egy zenei emlékhelyhez :)

2016. szeptember 11., vasárnap

0 megjegyzés
A zenei emlékhelyeket számba vevő "bakancslistás" blogomban foglalkoztam Tetétlen faluval (Hajdú-Bihar megye), az ottani Zichy-kastéllyal és a mellette álló kis házzal, ahol egykor vendég volt Liszt Ferenc. A helyhez bulvárosnak nevezhető események is kötődnek, és azt gondoltam, hogy kiegészítésül érdekes lesz elmesélni őket: de ezt már ebben a régebbi blogomban teszem meg, ide szerintem jobban illik.

Tetétlen központjában a Zichy-kastéllyal szemben kis domb emelkedik. A birtok korábbi tulajdonosa, egy Komáromy rajta csillagvizsgáló tornyot emeltetett, melyet egy leszármazottja - állítólag - kéjlakká alakított, s benne orgiákat tartottak. Legalábbis így tudta Liszt vendéglátója, gróf Zichy Géza, aki körülbelül háromnegyed évszázaddal később lett tetétleni földesúr. Emlékirataiban a következő olvasható erről (az eredetileg németül írt szöveget Zichy lánya, Zichy Margit közölte magyarul):

... hogy [Komáromy György] vendégei el ne szökhessenek, a lépcsőt lehordatta és cimboráit egy csigára alkalmazott kötélen szállította a toronyba. Folyt a tivornya éjjel-nappal; az erkölcsös paraszt-nép elborzadva hallgatta a meleg nyári éjszakákon az ördög tanyájáról messze kihangzó nevetést és kurjongatást...

A tornyot gróf Zichy Ferenc, aki a Komáromy családtól megvette a birtokot, valamikor az 1800-as évek eleje körül katolikus kápolnává alakíttatta - más források szerint lebontatta és köveiből építették a kápolnát. Amikor 1884 őszén Liszt jó két hetet Tetétlenen töltött, naponta eljárt oda misére...

Egy régi képeslap megőrizte, milyen volt az ördög tanyájából lett istenháza:



Az építmény ma már nincs meg, a község honlapja szerint az 1970-es évek elején bontották le.

Azt már a bakancslistás blogban is említettem, hogy a Zichy-kastélyt az 1930-as években a híres filmsztár, LILIAN HARVEY (1906-1968) vásárolta meg. Az angol származású hölgy eredetileg táncosnőnek készült s filmsztár korában légies alakjáért is csodálták. Nemcsak remekül táncolt, de jól is énekelt, sok zenés film sztárja volt. Főleg német nyelvterületen forgatott, de dolgozott Hollywoodban is. Tetétleni tartózkodásai hálás témát adtak a korabeli fővárosi és debreceni újságoknak.

A Színházi Élet című képes hetilap legrészletesebben 1937. évi 46. számában foglalkozott vele. Befejezésül ezt a képes riportot mutatom meg. A kezdő fényképet feltettem a bakancslistás blogba is, de van még itt több kép és érdemes elolvasni az egész cikket:








Élőben is megnézhetjük a tetétleni várúrnőt - először egy lírai táncjelenetben:




... és egy tűzrőlpattantban:

 

90 éves a nagykanizsai zeneiskola 4.

2016. szeptember 10., szombat

0 megjegyzés
Amint elmúlt alkalommal írtam, 1925 júniusában megtörtént a leendő városi zeneiskola épületének kijelölése. Hogy az intézmény iránti igény mennyire valós volt, mutatja, hogy a kanizsai szerkesztésű és kiadású Zalai Közlöny című lapban augusztustól rengeteg cikk foglalkozott a leendő iskolával a legkülönbözőbb szempontokból. Hozzászólt a témához - természetesen - az újság akkori felelős szerkesztője, a magas zenei képzettségű Kempelen Béla, többször is, és helyt adott számos olvasói levélnek. Ezek a cikkek sok esetben egészen részletekbe menően foglalkoztak azzal, hogy milyen is legyen az iskola, milyen tanszakai legyenek, honnét hozzák a tanárokat, milyen legyen az ő óraelosztásuk; mintha egy tantestületi értekezlet résztvevői lennének, olyan szinten próbáltak javaslatokkal, elképzelésekkel beleszólni a leendő iskola belső életébe...  Az érdeklődés azért jelezte, hogy milyen nagy volt az iskolával szemben a várakozás. Jelezte egyúttal a türelmetlenséget és a jogos kritikát is, hiszen a városi képviselőtestület, illetve vezetés az épület kijelölése után egy kicsit gyorsabban is léphetett volna a további teendőkkel, első sorban a tanári pályázatok kiírásával. Ha ebben gyorsabbak, már 1925 őszén, ha nem is év elején, de legalább novemberben megnyílhatott volna az iskola - így viszont a következő tanévre maradt.

Szeptember végén dr. Krátky István főjegyző Budapestre utazott, hogy tájékozódjék a zeneiskolai tanári állások betöltésének lehetőségei felől s a Zeneakadémián magával Hubay Jenő rektorral folytatott tárgyalásokat. Közben meghirdették a pályázatot a kijelölt épület átalakításának kivitelezésére, de már ekkor látszott: az ügy késében van. Sőt, december körül az volt érzékelhető, hogy a terv holtpontra jutott...

1926 január végén következett be a fordulat. A Zalai Közlöny a következőket adta hírül:




És igen, bár ekkor azért még nem volt száz százalékig eldöntött dolog, de a katonatisztből zeneszerzővé vált Vannay személyében sikerült megtalálni a megfelelő alapító igazgatót.

Vannay János aláírása, 1936


Jónéhány év múlva Siklós Albert zeneszerző, zeneakadémiai tanár így emlékezett a történtekre (Zalai Közlöny 1933. április 16.):


Talán 12, vagy 13 éve lehetett, hogy egy vezérkarhoz beosztott főhadnagy azzal jelentkezett nálam, hogy komponista akar lenni és ezért el szeretné végezni a zeneszerzés szakot: Vannay János volt. Egymásután kitűnő eredménnyel tette le a vizsgáit. [...] Egy nap azzal jött hozzám Hubay, hogy kit lehetne Kanizsára vinni zeneiskolai igazgatónak. Én erre Vannayt ajánlottam, akit jól ismertem már ekkor és nemcsak kitűnő muzsikusnak, de nagyszerű szervezőzseninek is tartottam ... és nem csalatkoztam benne. 


Azonban 1926 júniusában az egész tervet újabb veszély fenyegette. A városi költségvetést tárgyaló közgyűlésen több képviselő, név szerint dr. Sartory Zsigmond, dr. Balázs Zsigmond, dr. Rapoch Aladár és dr. Gartner Antal egyaránt azt javasolták, hogy a város vegye le a napirendről a zeneiskolát; helyette az épületben leánylíceumot kellene nyitni. Sabján polgármester azonban emlékeztette őket, hogy ugyanez a testület egyszer már megszavazta a zeneiskolát, és egyébként is a Királyi Pál utcai épületet már zeneiskola számára alakították át, leánylíceumnak nem lenne alkalmas.

Ezt a szóváltást csak azért idézem, mert a zeneiskola megnyitása után, a 30-as, 40-es években is számos alkalommal felmerült egyes városi képviselők részéről, hogy fenntartása luxus, meg kellene szüntetni...

Térjünk vissza 1926-ba. Az események végre felgyorsultak: a Zalai Közlöny július 13-i száma már tényként  közölte:



Legközelebb innét folytatom!


90 éves a nagykanizsai zeneiskola 3.

2016. szeptember 8., csütörtök

0 megjegyzés
Az előzmények áttekintése után (lásd ITT és ITT) lassan csak megérkezünk a jubiláló, népszerű intézményhez :)



Városi zeneiskola felállításának szükségességéről már a 19. század végén is cikkezett a helyi sajtó. Legvilágosabban Perényi József, a piarista gimnázium tanára fogalmazta meg 1898-ban, miért is lenne rá szükség. Olvassunk bele a Zalai Közlöny 1898. október 8-i számába:

A városunkban működő zenetanárok és tanárnők tagadhatatlanul derekasan állják meg helyüket. [...] De általában véve még sem áll zenei oktatásunk azon a fokon, amelyen állania kellene. [...]
Az igazi zenei oktatásnak egységes alapra fektetett, meghatározott zene-pedagógiai elvek szerint kell haladni. Csakis ily módon érhetjük el a kívánt eredményt. Ilyen eredményt pedig csakis zeneiskola képes elérni. A bizonyos fokozatokba (osztályokba) sorozott növendékek itt elvégzik az előírt tananyagot, mely nem csupán a zenei tudás technikai részére terjed ki, hanem vele egyenlő lépést tart az elméleti oktatás is.

Perényi még úgy képzelte, hogy a városban működő magántanárok tömörüljenek össze  egy zeneiskolába. Alkalmi együttműködések ugyan addig is voltak például hegedű- és zongoratanár között, mindkettejüknek jól jött, hogy könnyebben tudtak vizsga-hangversenyt összehozni, ha növendékeik közösen tanultak be műsorszámokat, de ennél szorosabb munkakapcsolatra nem került sor. A tanárok nyilván féltették saját, bejáratott praxisukat és tudás, módszerek tekintetében sem biztos, hogy társulni tudtak volna. Így az elképzelésnek ez a módja nem alakult ki, bár abban teljesen igaza volt Perényinek, hogy a legfontosabb elv az egységes színvonal, és fontos lenne többféle hangszer és elméleti tárgyak oktatása.

Legközelebb 1911-ben merült fel a terv. Akkor Villányi Henrik, a Felsőkereskedelmi Iskola nagytekintélyű igazgatója pendítette meg a Zalai Közlöny október 12-i számában megjelent cikkében - nyilván a saját iskolájában akkor is folyó zenei tanfolyam (amiről elmúlt alkalommal szóltam részletesebben) tanulságai alapján:

A zeneoktatás városunkban mindeddig magánkezekben volt és ha ma azt ajánljuk, hogy akár társadalmi úton, akár a város segítségével nyilvános zeneiskola létesüljön, nem a kiváló tanerőkkel való elégedetlenség indít e tanácsadásra, hanem a zenei oktatás szervezetlensége és egyenlőtlensége. A magánoktatás a város zenekedvelőinek csak kis hányadára terjed ki és kirekeszti azokat, akik kevés tandíjjal is a zenében kiképzést keresnek. A zongorán és vonós hangszeren kívül más hangszert a városban nem tanítanak. A zeneelmélet, az ének, a fúvóshangszerek teljesen el vannak hanyagolva.
[...] A zeneiskolát a nyilvánosság jellegével kellene felruháztatni, hogy azok, akik az iskolát látogatják, bizonyítványt is kaphassanak. [...] Egy zeneiskolától elvárhatjuk a kanizsai zenei élet fellendítését is. 

Volt még egy érdekes szempontja Villányinak: a zeneiskolát kitörési lehetőségnek látta leányok számára. Akkoriban Kanizsán bizony nem sok lehetősége volt lányoknak tanulni, pedig eljött az az idő, amikor  a családok megélhetéséhez többnyire már nem bizonyult elégnek a férj keresete - emellett egyre több hölgy szeretett volna úgy egyáltalán, saját ambícióból továbbtanulni. Erre Kanizsán a polgári iskola befejezése után sokáig semmilyen lehetőségük nem volt (a Notre-Dame Leánylíceum csak 1931-ben nyílt meg), maximum magántanulók lehettek a gimnáziumban, akiknek a családja ezt meg tudta engedni anyagilag, vagy más városokban, esetleg külföldön tanulhattak tovább. Így a zenében tehetséges ifjú hölgyek számára a városi zeneiskolai bizonyítvány előrelépést jelenthetett volna: lehetőséget felsőfokú zenetanulmányokhoz, de ahhoz is, hogy valamilyen módon hangszertudásukkal kereshessenek pénzt.
 
Aztán jött a háború, és más dolgok váltak fontossá. 1920-ban Fenyves Ferenc már nemcsak beszélt, hanem - mondhatni fantaszta és idealista módon - tenni is próbált. Rövid életű zeneiskolája nemcsak megfelelt az elvárt szempontoknak, hanem kifejezetten korszerű szemléletű volt, mégis bukás lett a sorsa - erről is szóltam legutóbb. Egy hatása azért mindenképpen lett: újra ráirányította a figyelmet egy városi zeneiskola létesítésének fontosságára.

1925 nyarán kezdtek ehhez az események komoly fordulatot ölteni. Első jele az volt, hogy június elején a városvezetés meghívására Kanizsára látogatott Kürschner Emánuel, a pécsi zeneiskola igazgatója, aki megosztotta tapasztalatait az illetékesekkel és valószínűleg jó tanácsokkal is ellátta őket egy városi zeneiskola létesítéséhez. 
Június végén rendkívüli városi közgyűlésen kijelölték a zeneiskola helyét, a Királyi Pál utca 2. alatti régi raktárépületet:

Az épület 1929-ben (forrás: Tarnóczky Attila: Hol-mi)


Legközelebb innét folytatjuk!


90 éves a nagykanizsai zeneiskola 2.

2016. szeptember 3., szombat

0 megjegyzés
A szép jubileum alkalmából elmúlt alkalommal a Kanizsán működő magán zenetanárokról szóltam. Ma is az előzményeknél maradunk, ebben a posztban a zeneiskola alapítása előtti intézményes zeneoktatás helyszíneit mutatom be. Legközelebb aztán már tényleg rátérek a jeles, 90 éves iskolára, de szerintem úgy teljesebb lesz róla alkotott képünk, ha az előzményeket is ismerjük.

Intézményes ének- és zeneoktatás legkorábban a piarista gimnázium keretében folyt Nagykanizsán. Erre most csak az említés szintjén térek ki, mert korábban írtam már ebben a tárgyban egy öt részes sorozatot, melybe itt belenézhet, akit érdekel:

1. rész             2. rész             3. rész             4. rész             5. rész

A polgári iskolában is tanítottak ének-zenét, erre az 1870-es évektől találhatunk bizonyítékokat. A kanizsai sajtóban évtizedeken át követhetőek a tanévzárók leírásai, bennük pontosan rögzítették az ünnepségen elhangzott zenedarabokat és előadóikat. Ezek áttekintéséből kirajzolódhat a kutató előtt az iskola korai zenei élete. Egy példát mutatok, az 1882 júniusában megrendezett tanévzáró igényes műsorát:



Az iskolában több kiváló énektanár működött: az 1870-es években BERECZ IMRE, aki később Győrben az evangélikusok megbecsült kántora lett, majd HOCK JÁNOS. Ő is nagyszerű muzsikus volt, de nehéz ember lehetett, mert mind tanári, mind katolikus kántori minőségében súlyos konfliktusai támadtak a várossal és a ferencesekkel...
A polgári iskola zenei aranykora 1916-ban kezdődött, ekkor került Nagykanizsára KETTING FERENC, s lett az iskola ének- és rajztanára. Felfejlesztette az énekkart és az iskola keretei között minden évben nagy zenés műsoros esteket, színielőadásokat rendezett, melyek kiemelkedő városi kulturális eseményekké váltak. Ezeken keresztül több tanítványában fedezett fel kiemelkedő zenei tehetséget, akiket ő tanított először és ösztönözte zenei pályára lépésüket.
Ketting Ferenc ezt a munkát a zeneiskola megnyitása után is tovább folytatta, s mellette karnagyként a város egészének zenei életéből is kivette részét - de ez majd egy másik írás tárgya lesz.

A városi zeneoktatásnak érdekes intézményes előzménye volt a Felsőkereskedelmi Iskolában folyó zeneoktatás.

Ez volt a régi Felsőkereskedelmi Iskola. Forrás: Hol-mi
Egykor ezen a helyen állt - Csengery út 10.


Az 1856-ban az Izraelita iskolában bevezetett kereskedelmi képzést folyamatosan fejlesztették fel középfokú, majd felsőkereskedelmi iskolává. Az intézmény 1887-ben egyedülálló kísérletként zenei tanfolyamot indított a múltkori részben már említett STERNECK ZSIGMOND vezetésével. Rájöttek ugyanis, hogy a kor kedvelt szórakozásában, a házimuzsikálásban való tevékeny, és minél színvonalasabb részvétel rendkívül módon segíti a vállalkozókat, kereskedőket személyi kapcsolatok kialakításában, s ezek jótékony hatással vannak az üzletmenetre is. Sterneck a tanfolyam keretében több hangszerfajtán való játékot és magánéneket is tanított, kiválóan fel tudta használni univerzális tehetségét. Tanár és tanítványok a tanév végén vizsgahangversenyen mutatták be haladásukat, amelyen fellépett az iskola ének- és zenekara is. A minimum két évtizedig létező tanfolyam voltaképpen egy városi zeneiskolát pótolt a maga szerény, de fontos módján.


A szervezett zeneoktatásnak volt még egy fontos előzménye Kanizsán, mely rendkívül mostoha körülmények között és rövid ideig működött, ennek ellenére egészen páratlan eredményeket ért el.

Ez volt az ún. Fenyves-zeneiskola, mely majd egyszer egy részletesebb feldolgozást is megérdemelne a blogban.
Most csak összefoglalom a lényeget:

Fenyves Ferenc - kanizsai születésű - tudományegyetemet végzett tanár sokoldalú képzettséggel (matematika, etika, francia nyelv) az első világháború és következményei által megtépázott Nagykanizsán létrehozott egy Közművelődési Társulat nevű egyesületet, melynek keretében többfajta képzést, tanfolyamot indított - az általános pénztelenségben és állás-nélküliségben kitörési lehetőséget próbált nyújtani a kanizsaiaknak. Képzései között nyelvtanfolyam, gép- és gyorsírás, iparművészeti-kézműves tanfolyam, leányoknak gimnáziumi előkészítő szerepelt, és elindított egy zenei tanfolyamot is, melynek apropóját az adta, hogy
Dános Lili
felfedezte kicsi unokahúga, DÁNOS LILI páratlan zenei tehetségét. Zongora, hegedű és magánének tanszakokat hirdetett meg, tanárként zeneakadémiai hallgatókat alkalmazott, ő maga csak az adminisztratív ügyeket intézte, hiszen nem volt zenész. A tanterv az országos zeneakadémia anyagához igazodott és iskolája rövid fennállása alatt minden évben lehetősége volt legjobb növendékeit a zeneakadémián levizsgáztatni, ahol olyan bizonyítványt kaptak a kérdéses évfolyamokból, mintha ott helyben tanultak volna - ezt manapság akreditációnak hívják.



Zalai Közlöny 1923. június 3.

(Az újsághírben szereplő "nagykanizsai zeneiskola" a Fenyves-zeneiskolát jelenti, hiszen 1923-ban még nem létezett a mai városi intézmény.)

Az 1920/21-es tanév adatait ismerjük pontosan: ekkor zongorát több mint 150, hegedűt 20, magánéneket 23 növendék tanult, hat tanár irányításával.
Két zongorista csodagyerek karrierje indult a Fenyves-zeneiskolából: a már említett kanizsai Dános Lilié és a fenti cikkben is szereplő, Zákányból bejáró VENETIANER RÓZSI pályafutása is: évekkel később mindketten zeneakadémiai diplomát szerzett művészekké és maguk is zeneakadémiai tanárokká váltak. De nemcsak ők lettek a növendékek közül muzsikusok - egyszer majd tényleg megírom részletesebben ennek az iskolának a történetét és akkor szólok a többiekről is. Azért még egy nevet megemlítek, aki a fenti újságkivágásban szerepelt: BÍRÓ KATÓ egykori növendéket, aki zenetanári pályáját éppen a kanizsai városi zeneiskolában kezdte, majd a fővárosba került - ő lett például Marton Éva operaénekesnő első tanára...

Három tanév után azonban nemcsak a zeneiskola, hanem az egész, őt fenntartó Közművelődési Társulat és vezetője, Fenyves Ferenc - mai fogalommal élve - karaktergyilkosság áldozata lett. Sokak szemében szálka volt Fenyves Ferenc származása, s abban az időben, az 1920-as évek elején még az alapjában véve toleráns Nagykanizsán is erős antiszemitizmus volt érzékelhető. A Zalai Közlönyben - gyaníthatóan felsőbb utasításra - az iskolát támadó, félinformációkat és torzításokat tartalmazó cikkek egész sorozata jelent meg. A felelős szerkesztő később ugyan bocsánatot kért, de az elvetett mag már kinőtt... Sajnos a város vezetése sem ragadta meg a lehetőséget, hogy átvegye, továbbvigye a tanfolyamot, felfejlessze városi zeneiskolává. Így Fenyves Ferenc egész kulturális-oktatási vállalkozása hamvába halt. Teljes sajtó-hallgatás közepette múlt ki: 1923 őszén még elkezdődtek a zeneórák, de nem lehet tudni pontosan, hogy meddig tartottak...

Három év múlva aztán megnyílt végre a Városi Zeneiskola. Legközelebb innét folytatom.







90 éves a nagykanizsai zeneiskola 1.

2016. augusztus 30., kedd

0 megjegyzés
1926. szeptember 1-jén nyílt meg a nagykanizsai Városi Zeneiskola. Ezzel sok évtizedes, sőt, talán azt is mondhatjuk, évszázados törekvése valósult meg a kanizsaiaknak.

A zeneiskola első bélyegzője

Most induló sorozatomban ennek a törekvésnek a történetét, illetve magának az intézménynek a történtét próbálom meg rögzíteni. A zeneiskola történetéből elsősorban az első két évtizedre fogok koncentrálni - kicsit későbbre is kitekintek, de a 70-es évek elejénél nem tovább. Ami utána történt, annak már nagyobb hatása van az iskola mostani életére, én csak kevéssé látok bele, ezért e későbbi korszak feldolgozását meghagyom az illetékeseknek.

Ma kezdjük a zeneiskola előzményeivel, azzal, hogy kik voltak a városunkban működő legismertebb magán zenetanárok.

Írott források és visszaemlékezések tanúsága szerint Kanizsán már a zeneiskola megnyitása előtt élénk zenei élet folyt. Zeneoktatás is volt különböző formákban, elsősorban a polgári réteg házimuzsikálás iránti igényeinek kielégítésére. 1828-ban például egy MANN FERENC nevű muzsika mester kapott engedélyt a városban való letelepedésre és zeneoktatásra. Az 1860-as évek második felében néhány évig Kanizsán élt és dolgozott a később Bécsben zeneműkiadóként és kritikusként működő PYLLEMANN FERENC zongoraművész. A Zala-Somogyi Közlöny cikkecskéje növendékeinek vizsgakoncertjéről számolt be 1869. május 29-i számában: 


Pyllemann tanítványa volt RÓZSAVÖLGYI SZIDÓNIA, aki később a gimnazista Hevesi Sándort (akkor még Hoffmann Sándort) tanította olyan szinten zongorázni, hogy felvételt nyert a Zeneakadémiára (bár végül is nem oda iratkozott be). Maga Szidónia a pesti Zeneakadémián is tanult, Liszt és Erkel idejében, később Pesten működött. Életútjáról eddig csak néhány mozaik került elő.

1865-ben lett a zsinagóga főkántora az akkor még nagyon fiatal, Kijevből elszármazott kántor, KARTSCHMAROFF LEÓ. Több, mint öt évtizedig működött Kanizsán. Egyházi tevékenysége mellett magán-zenetanítással is foglalkozott.

... városunkban mint zene és énektanár évtizedeken keresztül mint a legkitűnőbb mester működött, akinek zenei ízlése alapját rakta le annak a zenei műveltségnek, mely Nagykanizsát annyira föléje emeli a provincvárosoknak.

- méltatta még pályája teljében, 1911. március 16-án a Zalai Közlöny. 
Az ő életútjáról sok részletet sikerült kideríteni, melyekből a Kanizsai antológia karácsonykor megjelent számába írtam összefoglalót.


Az 1870-es évek eleje körül kezdte meg hosszú kanizsai működését BISCHITZKY MIKSA énekművész (tenor). Ő magántanárként éneket és zongorát tanított, felesége pedig a családi hangszerkereskedést működtette. Halálakor, 1922. május 11-i számában így emlékezett meg róla a Zala:

... ötven esztendeje tanította énekre és zongorára a fiatalokat, sok növendéke volt, akinek a nagymamáját is ő vezette be a zene magasztos világába.

Bischitzky Miksa és felesége sírja az izraelita temetőben


1881 őszén hosszú külföldi tartózkodásából hazatérve nyitott magán-zeneiskolát Kanizsán a zongoramesterként emlegetett ROSENBERG ÁDÁM. Róla híressé vált fia kapcsán hosszabb sorozatot írtam, a zeneiskolájáról szóló rész ITT olvasható.

Rosenberg Ádámot hamarosan követte STERNECK ZSIGMOND. Legendás figura volt, mert fő hangszere, a gordonka mellett szinte
minden hangszeren tudott játszani és ezeket tanította is; hozzá különös népszerűséget szerzett füttyművészi képességével. Ő az 1880-as évek elején fiatal muzsikusként telepedett le városunkban és 1927-ben bekövetkezett haláláig nagyrészt zenetanításból élt. Fejtő Ferenc is növendéke volt egy ideig (gimnazistaként, még Fischel Ferenc néven), bár mestere éppen vele kudarcot vallott - Fejtő másban volt tehetséges :) 
 

1894-ben telepedett le Kanizsán HOFRICHTER EMMA. Fiatal hölgyként szinte frissen érkezett a berlini zeneakadémiáról, ahol a hegedű fejedelmének, Joachim Józsefnek növendéke volt. Ő is több, mint fél évszázadig oktatta hegedűre a város fiatalságának több nemzedékét, mellette első hegedűse volt a városi szimfonikus zenekarnak. Egyik kiváló növendéke Székely Lili hegedűművész, de ő nevelt kitűnő hangszerjátékost Krátky Istvánból, aki később Nagykanizsa polgármestereként sokat tett a zenei élet fejlődéséért. Hofrichter Emma 1926, a Városi Zeneiskola megnyitása után is folytatta magántanári tevékenységét. Életútjának vége homályba vész, egyes hírek szerint Budapestre költözött és ott érte a halál 1956-ban - de erre még nem találtam bizonyítékot.

Ugyanebben az időben remek billentyűs magántanár élt a városban: a kanizsai kereskedőcsaládból származó és a bécsi zeneakadémián tanult Pollák Miksa, aki aztán hamarosan magyarosított nevén mint PÁSZTOR MIKSA működött. 1890-től 1937-ig a zsinagóga megbecsült orgonistája volt, mellette magán zongoraoktatással is foglalkozott. Lánya, PÁSZTOR IRMA lesz majd az összekötő kapocs a magántanárság és az intézményes zeneoktatás között: ifjan apja mellett ő is magántanárként kezdte, hogy aztán a frissen megalakult Városi Zeneiskola elsőként alkalmazott zongoratanára legyen. Az ő életútját is feldolgoztam már részletesebben a blogban.

Ők voltak azok a magán-zenetanárok, akik a legmagasabb szintű zenei képzést nyújtották. Mellettük időről időre feltűntek mások is, például többen a városban működő cigányzenészek közül - igaz, ők inkább csak saját zenekaruk számára próbáltak tagokat kinevelni. Voltak, aki gyorstalpaló képzést ígértek, s úgy próbáltak zeneoktatással némi pénzt keresni, hogy közben maguk is oktatásra szorultak volna...

Mindenesetre abban, hogy jóval a város által fenntartott zeneiskola megalapítása előtt Kanizsát országszerte mint a házimuzsikálás mekkáját tartották számon s a város híres volt igényes koncert-közönségéről is, e mostanra elfeledett magántanároknak kiemelkedő szerepük volt. Mellettük sokat tettek azok az iskolák, amelyekben régóta folyt zenei oktatás is; legközelebb ezeket tekintjük át.




 


Eddig erre jártak a zenekedvelő bakancsok

2016. augusztus 2., kedd

0 megjegyzés
Ezt az első, nagyképűen szólva "klasszikus" kataliszt-blogomat mostanában kissé hanyagoltam. Mentségemre szolgáljon, hogy nagy lendülettel nekiálltam a testvér-blognak, a Kataliszt bakancslistája címűnek, mellyel, mint írtam, az a hosszútávú tervem, hogy írásaiból egy zenei útikönyv álljon össze.

Ma megmutatom az eddigi posztokat. Még ez is nagyon kevés egy zenei útikönyvhöz, de azért már talán a kívülálló számára is látszik belőle, hogy mi is az elgondolásom.

Következzen a tartalomjegyzék, néhány fényképpel megtűzdelve - csak rá kell kattintani a kiválasztott utca-házszámra:


BUDAPEST

I. Úri utca 43. Augusz Antal, Liszt jóbarátjának lakóháza






BÁCS-KISKUN MEGYE

Baja, Rókus utca - Rókus temető muzsikusok sírjaival

Kalocsa, Szent István út 2-4. Nagyszeminárium - Liszt látogatása

Kalocsa, Szentháromság tér: Főszékesegyház - Liszt látogatásai



Kalocsa, Szentháromság tér 1. Érseki palota - Liszt látogatásai

Kecskemét, Kodály tér 1. Vasútállomás - Kodály Zoltán születési helye




BARANYA MEGYE

Mecseknádasd, Liszt Ferenc utca 75. Püspöki nyaralókastély - Liszt látogatásai

Mohács, Szabadság utca 2. Liszt-emléktábla

Mohács, Szepessy tér 6. Püspöki nyaralókastély - Liszt látogatása

Pécs, Jókai tér 6. Elefántos ház - régi színielőadások, Déryné



Pécs, Király utca 15. Hattyú vigadó - Liszt-koncert

Pécs, Mária utca 2. Régi színház - Liszt-hangverseny




BÉKÉS MEGYE

Gyula, Apor Vilmos tér 7. Erkel Ferenc szülőháza






BORSOD MEGYE

Tállya, Rákóczi utca 1. Temető - Lavotta János sírja



Tállya, Rákóczi utca 10. Maillot kastély - Lavotta János emlékszobája

Tállya, Rákóczi utca 24. Lavotta János halála

Tállya, Rákóczi utca 34. Lavotta-emlékoszlop




GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE

Mosonmagyaróvár, Mosonyi M. utca: Izraelita temető - Flesch Károly sírja

Mosonmagyaróvár, Szent István király utca 123. Flesch Károly szülőháza



Sopron, Lehár Ferenc utca 5. Lehár Ferenc kisgyermekkori otthona




VESZPRÉM MEGYE

Veszprém, Thököly utca 1. Auer Lipót lakása gyermekkorában



Veszprém, Vár utca 18. Székesegyház - zenei élete a középkortól a 20. század közepéig

Kellemes böngészést kívánok és igyekszem, hogy minél gyorsabban sor kerüljön más városokra, helységekre, más muzsikusokra is, hogy ki-ki érdeklődésének megfelelően tudjon válogatni.

Üdvözlettel Szentendréről - majd ide is ellátogatunk:

Reményi Ede először Nagykanizsán

2016. július 17., vasárnap

0 megjegyzés
Reményi Ede (forrás: Vasárnapi Újság 1856. 11. 23.)
Több, mint öt éve, az akkor 200 éve született Liszt Ferenc évfordulója kapcsán írtam jó barátja, REMÉNYI EDE 1891-es kanizsai koncertjéről. E koncert kapcsán a kanizsai események ismertetése mellett a nagy hegedűművész pályájáról, valamint az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eszméinek őrzésében vállalt szerepéről, és természetesen Liszthez fűződő barátságáról is szóltam. Már akkor halvány nyomok utaltak rá, hogy Reményi nem akkor járt először Kanizsán. Annyi volt csak sejthető hogy ez a korábbi hangverseny legalább harminc évvel azelőtt, még 1862 nyara előtt lehetett.

Szerencsére folyamatosan gyarapodnak a világhálón közzétett források, például réges-régi magyar újságok, napilapok közül is egyre többet digitalizálnak és tesznek hozzáférhetővé. Így sikerült a Vasárnapi Újság című, a 19. század közepe óta rendkívül népszerű képes hetilapban információt találni erről.



Az előtörténetről röviden annyit, hogy Reményi Ede a szabadságharcban való részvétele miatt egy jó évtizedet külföldi emigrációban volt kénytelen élni - igaz, ez alatt páratlan nemzetközi karriert futott be. Csak 1860-ban térhetett haza amnesztiával. Ekkor Magyarországon neve szinte egyet jelentett a Habsburg-elleneséggel, a magyar függetlenséggel, koncertjei valóságos forradalmi tüntetéseknek minősültek. Figyelte is a titkosrendőrség... A pesti koncertezéstől eltiltották, így a vidéket járta. 1861 nyarán nagy hangversenykörutat tett a Dunántúlon és Horvátországban. A sorozatot július elején Székesfehérváron kezdte, majd olyan városok következtek, ahol - az újság szerint - még soha nem járt: Mosony (Mosonmagyaróvár), Sopron, Kőszeg, Szombathely, Kis-Cell (Celldömölk), Keszthely, Zalaegerszeg, Nagykanizsa és Kaposvár.

Reményi július 28-án érkezett meg Kanizsára. Hegedűs úr vendégszerető házába szállt - tudósít a Vasárnapi Újság 1861. 34. száma. Hogy ki lehetett Hegedűs úr? Azt gyanítom, hogy Hegedűs József ügyvéd, a Batthyány-Strattmann uradalom ügyvédje és intézője, aki néhány év múlva a Deák-párt kanizsai elnöke lesz.
Reményi még aznap fel is lépett, az utókorra ismét nem gondoló helyi, R. J.-vel jelzett tudósító csak annyit írt, hogy egy fogadóban volt a koncert - ez pedig gyaníthatóan nem lehetett más, mint a Zöldfa - a mai Bolyai iskola épülete: abban az időben általában ott tartották a koncerteket, színházi előadásokat és bálokat.

Az egykori Zöldfa szálló


Hogy mi volt a hangverseny műsora, szintén nem árulta el a jó tudósító... Reményi valószínűleg saját zongorakísérővel csinálta végig ezt a koncert-körutat, viszont akkoriban szokás volt, hogy helyi előadók is színesítsék a műsort, sokszor nem is profik, hanem jó színvonalú műkedvelők. Így volt ez Kanizsán is, ahol közreműködtek Hegedűsné asszony - nyilván az ügyvéd úr felesége, valamint Darázs Betti és a Rosenberg kisasszonyok. Darázs Bettit a helyi újságok többször említették az 1860-as években mint kiváló műkedvelő énekest. Egy Rosenberg-kisasszonyt tudok, aki szóba jöhet, mint kiváló műkedvelő zongorista: ő az ekkor 18 éves Rosenberg Selina, később Dobrin Jánosné, az itt a blogban olyan sokat emlegetett Rosenberg Ádám testvére.
Megtudhatjuk még az említett cikkből, hogy egy bizonyos Horváth Gyula meleg hangú üdvözlő költeményt írt a művészhez, amit száz példányban kiosztottak a közönség számára.
Koncert után a fogadó éttermében is megjelent Reményi Ede, akit, mint R. J. tudósító írja, "vállainkra emelve vittünk az asztalhoz s ott Horváth Gyula humoros fölköszöntéssel fogadá a művészt, ki azt szintén hunoros rögtönzéssel viszonzotta."

Július 30-án pedig még egy koncertet adott Reményi Kanizsán! 

Tudósítónk így fejezte be cikkét, összefoglalóan a két estről:

A mi a hatást illeti, mit reánk Reményi játéka tett, hiában kisértenők meg leírni, elég az, ha annyit mondok: összevissza sírtunk és örültünk, szívünk-lelkünk el volt bűvölve a nagy varázstól. Majd el is feledém megemlíteni, hogy 29-én a hegedűkirály tiszteletére Hegedűs úréknál igen fényes dísz-vacsora volt, melyre mindazok, kiknek Reményi ittlétében bárminő tényleges részvétük volt, több másokkal jelenvoltak, s 31-én Kaposvárra utazott.